Intel alapú Apple gépek a jövő év közepén
Széll Zoltán, 2005. szeptember 21. 16:41
Steve Jobs (CEO) az Apple első embere egy párisi sajtókonferencián
bejelentette, hogy 2006. júniusában kezdik meg az Intel mikroprocesszor
alapú számítógépek szállítását.
Az Apple már a napot is meghatározta, amikor megkezdik az Intel alapú számítógépek és egyéb rendszerek szállítását. Ez a nap: 2006. június 6-a. Az Apple ettől az időponttól kezdve folyamatosan áll át az IBM mikroprocesszorokról az Intel lapkákra. 2007. végén már minden Macintosh Intel processzort használ. A műveleteket, illetve a számok feldolgozását végző mikroprocesszorok a számítógépek központi részét képezik.
Az Intel processzorokra történő átállást az tette szükségessé, hogy meglehetősen sok probléma adódott a nagy mennyiségben használt IBM PowerPC 970 (G5) lapkák dolgozó változatainál. Az IBM a G5 lapka alacsony energia-felvételű változatát is gyártja, amelyeket az Apple hordozható számítógépekben használ. Az Apple részesedése az Egyesült Államok PC piacán 4,5 százalék, a világ piacon 3 százalék. A váltás ezért nem okoz az IBM-nek túl nagy profit csökkenést.

Kapcsolódó cikkek
- Új Apple MacBook Pro noteszgépek
- A Mac OS X Leopard frissítés 300 újítást tartalmaz
- Mac táblagép koncepciómodell
- Hibás MacBook akkuk, Apple javítás
- 25 Mac OS X-hibát javít az Apple frissítőcsomag
- Mac Pro már 8 magos processzorral
- Apple Final Cut Studio 2 filmvágók számára
- Fél évet késik a Mac Leopard operációs rendszer
- Apple Mac Pro asztali PC két CPU-val, 8 maggal
- Apple Mac OS X Leopard április 15-én
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
2024. május 14. 16:29
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36