A szombathelyi céget nem érinti az Epcos-on belüli termelés-áthelyezés
Az Epcos szombathelyi cégének személyzeti vezetője hangsúlyozta, hogy már két év óta nem állnak semmiféle üzleti kapcsolatban a Schifo Kft.-vel. "Nem a mi gyárunkról van szó, azt azonban nem tartom kizártnak, hogy a cégcsoporton belül helyezik át bizonyos termékek gyártását" - mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a szombathelyi Epcos Kft.-t nem érinti.
Dombi Márton emlékeztetett arra: két évvel ezelőtt éppen Szombathelyről került át bizonyos részegységek gyártása a körmendi Schifo Kft-hez, akkor ez 250 ember munkahelyét érintette, de szavai szerint a dolgozók többségének sikerült cégen belül munkát biztosítani. A személyzeti vezető úgy fogalmazott: a müncheni központú, Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Portugáliában, Spanyolországban valamint Brazíliában és Kínában gyártó üzemekkel rendelkező konszernen belül a szombathelyi Epcos Kft. egy folyamatosan fejlődő vállalkozás.
Hozzáfűzte: cégüknél egyre nagyobb az igény például a magasabb képzettségű munkaerő iránt, szavai szerint a kondenzátor és induktivitás gyártások területén már külön mérnökcsoportok dolgoznak amelyek a fejlesztésbe is bekapcsolódnak. "Egyre több multinacionális cég kezdi áttelepíteni Magyarországra a fejlesztését, így van ezzel az Epcos is" - mondta.
Dombi Márton a szombathelyi Epcos Kft. árbevételéről, nyereségadatairól nem kívánt pontosabb adatokkal szolgálni, mondván nem készült még el az idei mérleg. Szavai szerint a gazdasági évet 28 milliárd forint körüli árbevétel mellett nyereséggel fogják zárni.
Az Epcos Kft. 1994 óta közel 14 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Szombathelyen. 1998-ban 13 hektárnyi területet vásároltak meg a szombathelyi Claudius Ipari Parkban, ahol zöldmezős beruházásban 9200 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek fel. Dombi Márton közölte: jelenleg raktárkapacitásukat bővítik, egy új 5000 négyzetméter alapterületű raktárépület épül.
Kapcsolódó cikkek
- A Western Digital 1 milliárd dollárért megveszi a Komag alkatrészgyártót
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.