Egy éve a tőzsdén a FreeSoft

forrás Prim Online, 2005. október 4. 09:06
A FreeSoft beváltotta részvényeseinek tett ígéretét – a tőzsdére lépését követő első évben idehaza akvizíciókat hajtott végre, külföldön pedig újabb leányvállalatot alapított, miközben portfólióját is bővítette, így ma már átfogó, egyedi fejlesztésekből, termékekből és szolgáltatásokból felépülő megoldásokat szállító, magyarországi központú multinacionális cégként van jelen a piacon.
Tőzsdére lépésének első évfordulóján a FreeSoft Rt. Vezetése büszke arra, hogy a 2004-es nyilvános részvénykibocsátása óta eltelt időszakban a társaság papírjainak értéke egyszer sem csökkent az 1800 forintos kibocsátási ár alá, az idei év elején végrehajtott cégvásárlások óta pedig folyamatosan 2000 forint fölött van.

– Az eltelt egy évben a FreeSoft részvényeinek forgalmát szolid kereskedés jellemezte – mondta Móricz Gábor, a FreeSoft pénzügyi tanácsadója. – Ebben a forgalomban azonban az akvizíciók kiugrásokat eredményeztek, mivel a FreeSoft által felvásárolt cégek tulajdonosai nagyobb részvénycsomagokat vásároltak a tranzakciók keretében.

A piaci igényekre válaszolva a budapesti tőzsde bevezette a FreeSoft részvények határidős kereskedésének lehetőségét, ami remélhetően az intézményi befektetők számára is vonzóbbá teheti ezeket deklaráltan 3-5 éves befektetést jelentő értékpapírokat.

– A FreeSoft a terjeszkedés és a termékfejlesztés jelenleginél gyorsabb ütemét is meg tudná valósítani a társaság nyereségének rovására – mondta Vaspál Vilmos, a FreeSoft Rt. elnöke. – Ezt a befektetők hosszú távú érdekeiket szem előtt tartva valószínűleg támogatnák is, a magyar közbeszerzési pályáztatás azonban kizárja a nem nyereséges vállalatok részvételét a tendereken. Ezért a fejlesztés ütemének további növelése és a köz- és államigazgatási szféra szereplőinek, mint ügyfélkörnek a megtartása érdekében a FreeSoft terveiben újabb részvénykibocsátás is szerepel. Ez azonban valószínűleg szakmai befektetőket megcélzó zártkörű kibocsátás lesz.

A tőzsdére lépés évében a FreeSoft árbevétele meghaladta a 900 millió forintot, a társaság idei gyorsjelentései alapján az idei évre előirányzott, piaci átlagot meghaladó 30 százalékos növekedést teljesíteni fogja.
Kulcsszavak: +céginfo FreeSoft

Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját

Az egészségügyi kutatás-fejlesztéseket és közvetlenül a betegeket szolgálja a győri Széchenyi István Egyetem által a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal stratégiai együttműködésben vásárolt, hivatalosan május 25-én bemutatott sebészeti robot. A modern eszközzel már csaknem száz műtétet végeztek a kórház orvosai, s az eddigi tapasztalatok szerint csökkent a páciensek beavatkozások utáni fájdalma, felépülésük pedig gyorsabbá vált.

2024. május 27. 12:59

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét

Az észak-európai faházakról elsőre egy fjord partján álló színes halászkunyhó vagy egy tóra néző erdei faház juthat az ember eszébe. A svédországi Skellefteå-ban épült Sara Kulturális Központ egy hipermodern technológiával felszerelt, 20 emeletes felhőkarcoló, amely új fenntarthatósági szinteket megcélzó, innovatív megoldásokra épít, ugyanakkor alapjaiban egy faszerkezetes toronyház.

2024. május 27. 11:27

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17