Az Intel hivatalosan piacra dobta első kétmagos szerverlapkáit
Milkovits Gábor, 2005. október 10. 21:37
Az Intel jóval az előzetes menetrend előtt, ám így is mintegy fél évvel
a versenytárs AMD után piacra dobta első kétmagos szerverprocesszorait.
A kétmagos Xeon lapkákat elsősorban kétprocesszoros gépekbe szánja a gyártó, és a Dell például már egy hónapja jelezte, hogy a csipek hivatalos megjelenésével egy időben, vagyis októbertől forgalomba hozza az első a lapkákkal felszerelt szervereit. Shannon Poulin, az Intel illetékes marketingszakembere elmondta, hogy az új Xeon-okkal szerverenként mintegy 50%-os teljesítménynövekedés érhető el a korábbi egymagos modellekhez viszonyítva. A processzorok ráadásul a Hyper-Threading technológiát is támogatják, amellyel processzormagonként kettő, egy kétlapkás szerver esetében tehát nyolc különböző feladatot is el tudnak látni egy időben. Az Intel még az idén piacra kíván dobni nagyobb teljesítményű szerverekbe való kétmagos lapkákat is: egy 32 processzorral rendelkező rendszer a fentiek alapján akár 128 eltérő feladatot is kezelni tud majd.
A kétmagos processzorok sokoldalúságuk illetve energiatakarékosságuk révén igen gyorsan a figyelem középpontjába kerültek. Az Intel kezdetben elsősorban a PC területre koncentrált, így a szerverek terén az AMD jelentős sikert tudott elérni a fél éve piacra dobott kétmagos Opteron-nal: az x86-os piacon néhány hónap alatt 7,4-ről 11,2%-ra sikerült növelniük részesedésüket. Az Intel eredetileg csak valamikor 2006 elején tervezte piacra dobni a kétmagos Xeon lapkákat, ám valószínűleg éppen a konkurens AMD Opteron sikere volt az, ami az előrehozott forgalmazás melletti döntést kiváltotta a vezető processzorgyártó részéről.

Kapcsolódó cikkek
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- Új Intel szerver-processzorok és árcsökkentés
- Sun szerverek Intel processzorokkal
- Újabb négymagos Intel Xeon lapka
- Négymagos Intel szerver-processzorok 2006 végén
- Az Intel kétmagos Itanium 2 júliusban érkezik
- Az Intel Woodcrest jobb, mint várták
- Az Intel kész az új szerver- és munkaállomás-platformok bevezetésére
- Az Intel bevezette a következő kétmagos Xeon processzort
- Energia-optimalizált Intel Xeon processzorok
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
2024. május 16. 11:32
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59