A T-Mobil - Magyar Telekom konzorcium nyerte az EDR-tendert

MTI Sajtóadatbank, 2005. október 18. 08:56
A T-Mobil Magyarország Rt. - Magyar Telekom Rt. konzorcium nyerte az EDR-tendert - közölte a Miniszterelnöki Hivatal. Az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) létrehozására kiírt nyílt, kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban kihirdetett győztessel a felek előreláthatólag 2005. október végéig írják alá a szerződést - áll a közleményben.
A szolgáltatás tervezett éves nettó díja az ajánlat szerint: 9,325 milliárd forint. A szerződés időtartama: 10 év. Budapest területén az EDR rendszert 2006. I. negyedév végére helyezik üzembe; az országos rendszert a kormány vonatkozó határozatában előírt határidőig, azaz 2007. január 31.-ig átadják - fogalmaz a MeH közleményében.

Az egységes digitális rádiótávközlő rendszer (EDR) megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázat első fordulójában három konzorcium nyújtott be ajánlatot. Az évente fizetendő szolgáltatási átalány díjként nettó 10-12 milliárd forintot jelöltek meg.

A három pályázó a T- Mobile Magyarország Távközlési Rt. és a Magyar Telekom Távközlési Rt.; a Magyar Villamos Művek Rt. és a SAAB Contracting AB.; valamint az Antenna Hungária Rt. és a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. volt.

A közbeszerzési eljárás értékelési szakasza után, a második, tárgyalásos fordulóban a pályázók között pontozásos alapon döntöttek, mivel az első fordulóban csak az előírásoknak, a részvételi szabályoknak való jogi és adminisztratív megfelelést vizsgálták.

A tervek szerint a most kihirdetett nyertessel október végégig köt szolgáltatói szerződést a magyar állam, amiben rögzítik a rendszer kiépítésének ütemét is. Budapesten várhatóan a jövő év február-márciusára, országosan 2007 végére épül ki teljesen a rádiós rendszer.

Az EDR rendszer kiépítésének előkészítése több mint 10 éve húzódik. A rendszert azért is kell most megvalósítani, mert Magyarországnak teljesítenie kell a schengeni, a határőrizeti és a terror-elhárítási elvárásokat.

Az EDR rendszer a magyarországi készenléti szervek különálló kommunikációs, esetenként 30-40 éves technológiákkal működő hálózatát váltja fel, s hatékonyabbá teszi például a renderőségi ellenőrzést, a mentést, a katasztrófa elhárítást, a határőrizetet, illetve a készenléti szervezetek közötti együttműködést.

A korszerűtlen rendszerek felváltására szolgáló EDR rendszer kialakításáról a kormány 2003-ban hozott határozatot. Az EDR virtuálisan önálló kommunikációs hálózatokat biztosít az egyes szervezeteknek, ugyanakkor lehetővé teszi ezen hálózatok együttműködését.

Az MTI korábbi információi szerint Magyarországon mintegy 42 ezer végkészülékre van szükség. A készülékek, illetve az országos hálózat ára mintegy 90 millió euró, míg a rendszer üzemeltetése éves szinten a bekerülési összeg 10-15 százaléka.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36