Egyre több cég vesz részt az e-kereskedelemben
Összhangban a nemzetközi adatokkal, interneten keresztül jóval kevesebb cég (az internetkapcsolattal rendelkezők 15%-a, az összes cég 12%-a) értékesítette termékeit szolgáltatásait 2004-ben, mint amennyien e-beszerzést végeztek.
2005-ben tovább nőtt az e-kereskedelemben résztvevők aránya. Az év közepén az internetkapcsolattal rendelkező cégek 33%-a jelezte, hogy interneten beszerzést, 20%-uk pedig, hogy értékesítést végez.
A pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás szektor cégei 2004-ben az átlagosnál nagyobb arányban (35%) használták az internetet termékek vagy szolgáltatások megrendelésére mint a többi szektorban működő vállalatok.
Interneten keresztüli megrendeléseket 2004-ben a feldolgozóipar illetve a szállítás, raktározás, posta távközlés szektorokban tevékenykedő cégek az átlagosnál nagyobb (21%, illetve 26%), az építőipari cégek pedig átlag alatti arányban (5%) kaptak.
Az internetes beszerzések összes beszerzésen belüli aránya az érintett cégek 38%-ánál kevesebb volt, mint 1% és csak 13%-ánál volt magasabb, mint 10%, míg az értékesítés esetében ugyanezek az arányok 23%, illetve 24%.
Az internetes beszerzéseket végző cégek döntő többsége, 58%-a, úgy gondolja, hogy a következő évben nem változik majd az internetes beszerzéseinek aránya. A válaszadók 38%-a számít kis mértékű, 3% pedig jelentős növekedésre.
Az interneten is értékesítő cégek legnagyobb része, 47%-a, szerint a következő 12 hónapban nem várható az internetes értékesítések összes árbevételen belüli változása. A cégek hasonló hányada, 42%-uk viszont az arány kismértékű emelkedésére számít.
Kapcsolódó cikkek
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Továbbra is dinamikusan emelkedik a mobilbanki szerződéssel rendelkezők száma
- Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma
- Továbbra is dinamukisan nő a mobilbanki szerződéssel rendelkezők száma
- Bankügyletek - nőtt internetes ügyfelek száma
- Egyre többen használják a mobilbankot
- Szerverhasználat a vállalatoknál
- Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma
- Dinamikusan emelkedik a mobilbanki szerződéssel rendelkezők száma
- Az 5-9 fős mikrovállalatok lemaradóban az internethasználat terén
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.