Milliárdokat fektet az Antenna Hungáriába a Swisscom

Kovács Attila, 2005. október 25. 14:32
A mostantól Swisscom tulajdonú Antenna Hungária (AH) legfontosabb stratégiai fejlesztése a rádió- és tévéprogramok földi terjesztésének digitalizálása lesz – hangzott el az AH-Swisscom mai közös sajtótájékoztatóján, Budapesten. Jürg Rötheli, a Swisscom Related Business divízió igazgatója (mától az AH elnöke), a Swisscom vezető testületének a tagja szerint 2009 végéig minimálisan 12 milliárd forint beruházást valósít meg az AH-ban a Swisscom, amely ugyan a folyamatosságot választja az AH menedzsmentben, de abba rövidesen Bernből saját embereket is delegál. Hozzátette, a Swisscom az AH jelenlegi távközlési szolgáltatási területét opciónak tekinti, amiről konkrétan a László Géza vezette új igazgatóságnak kell majd döntenie.
Bejelentették továbbá a következőket. Miután a Swisscom és az ÁPV Rt. megszerezte a versenyhatóságok jóváhagyását, végrehajtották azt az ügyletet, amely során a Swisscom 75%-os (plusz egy részvény) érdekeltséget vásárolt az AH Rt.-ben. A részvénycsomag vételára 293 millió svájci frank (46,75 milliárd forint). A Swisscom 15 napon belül bejelenti a kisebbségi részvénytulajdonosok felé a kötelező vételi ajánlatot.

„Az akvizíció lehetővé tette számunkra, hogy megvessük a lábunkat a nemzetközi műsorszóró piacon és tovább fogunk kutatni újabb akvizíciós lehetőségek után Európában”, mondta Rötheli.

Az Antenna Hungária–csoport a maga kb. 910 alkalmazottjával és 160 millió svájci frankot kitevő éves árbevételével jelenleg kiváló pozíciót foglal el az analóg rádió- és televízió-műsorszórás területén, ennélfogva tehát jó helyzetben van ahhoz, hogy vezető szerepet játsszon a digitális műsorszórásra történő átállás folyamatában Magyarországon. A Swisscom a digitális műsorszórás területén meglévő széleskörű know-how-ját kínálja fel az Antenna Hungáriának, amelyben a Svájcon kívüli növekedési lehetőségek kihasználását látja.

A magyar tőkepiaci szabályok értelmében a Swisscomnak nyilvános ajánlatot kell tennie az Antenna Hungária kisebbségi részvénytulajdonosai részére legalább ugyanolyan részvényenkénti vételáron, mint amennyit a 75% plusz egy részvény tulajdonáért fizettek. Ez 5250 forintos részvényenkénti árnak felel meg. Ha ezen az áron az összes részvény felajánlásra kerül, akkor a Swisscomnak kb. további 100 millió svájci frankot kell majd kifizetnie. A Swisscom 100%-os részvénytulajdonra törekszik, ebben az esetben megfontolás tárgyát képezi az Antenna Hungária tőzsdei kivezetése is.

A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva László Géza vezérigazgató elmondta a nemrég zárult EDR pályázattól saját hatáskörben hozott döntéssel azért lépett vissza az AH, mert a leendő beszállító (Nokia), illetve a szervizt nyújtó szerződésével nem volt megelégedve.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09