A Deutsche Telekom 32 ezer állás megszűnését jelzi

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 3. 08:26
Három év alatt 32 ezer fős lesz a leépítés - jelentették be szerdán a vezető európai távközlési konszernnél, a német Deutsche Telekomnál, a Matáv fő részvényesénél. A leépítés, amelytől 3,3 milliárd eurós megtakarítást várnak, elsősorban a vállalat T-Com nevű vezetékes szolgáltatási részlegét érinti.
A vállalat azt is közölte, hogy teljes leépítési létszámban már benne van 7 ezer korábbi döntésével megszüntetett munkahely, továbbá fel is vesz majd alkalmazottakat, minek utána a tényleges létszámcsökkenés 19 ezer lesz. A konszern érdekeltségeinél a világban dolgozók összlétszáma közel 245 ezer ember.

A vállalat szerint a vezetékes telefónia területén nagyon erős versenyhelyzet formálódik, nem utolsó sorban a németországi piaci szabályozás eredményeként. A hatalmas létszámcsökkentés nem csak elbocsátások, hanem kiszervezések következménye is - derül ki a jelentésekből, amelyekben egyelőre nem részletezték, érint-e a döntés és milyen mértékben külföldi munkahelyeket. Egyes jelentések szerint a németországi munkahelyek száma csökken majd összesen 19 ezer fővel.

Az adat valamivel kedvezőbb, mint amit néhány hete a német sajtó közölt. Akkor a német Manager-Magazin és a Berliner Zeitung még úgy értesült, hogy a leépítések száma elérheti a 45 ezret, 2008-ig bezárólag. A munkahely-leépítésekkel kapcsolatos tervet a lapok azzal indokolták, hogy a konkurencia egyre sikeresebb a DSL-rendszerre épülő gyors internetes hozzáférés területén. Ezen kívül folytatódik a veszteségesség irányzata a klasszikus telefon-üzletágban.

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36