Jóváhagyták a Magyar Telekom és a T-Mobile egyesülési szándékát
A közlemény szerint a rendkívüli közgyűlésen Straub Elek elnök-vezérigazgató tartott tájékoztatót a tervezett egyesülés részleteiről és Pap László, a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette a bizottság álláspontját. A közgyűlés döntése alapján az Igazgatóság 2005. szeptember 30-i fordulónappal elkészíti a Magyar Telekom Rt. jelenlegi, illetve a a beolvadás utáni vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét.
Az igazgatóság e dokumentumokat, az egyesülési szerződést és a jogutód társaság alapszabályában végrehajtandó esetleges módosítások tervezetét a közgyűlés elé terjeszti. A közgyűlés elé terjesztik továbbá a jogutód Magyar Telekom Rt.-ben részvényesként részt venni nem kívánó személyekkel való elszámolás módjáról szóló tervezetet.
A Magyar Telekom igazgatósága október 6-án tett javaslatot a cég, illetve a T-Mobile Magyarország egyesülésére. Akkor az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), több szakhatóság, illetve minisztérium is közölte, nem látják okát a jogügylet megakadályozásának.
A cég korábbi közlése szerint a cégbírósági bejegyzést követően a T-Mobile önálló márkaként és üzletágként működik tovább a Magyar Telekom Rt.-n belül. Az egyesülés a vállalatcsoport várakozásai szerint előnyöket hoz az ügyfeleknek, valamint pozitív hatást gyakorol a piacra és a versenyre. Az egyesülés elősegíti a Magyar Telekom Csoport hosszú távon is fenntartható értékteremtési lehetőségeinek kiaknázását, különös tekintettel az ügyfélbázis megtartására és fejlesztésére, a hatékonyság és a költségszintek optimalizálására, illetve az új innovatív technológiai lehetőségekből adódó előnyök kihasználására. Mindezeknek köszönhetően néhány éven belül a csoport pénzügyi teljesítménye jelentősen, akár évi több tízmilliárd forinttal is javulhat.
A Magyar Telekom szerint a két társaság összeolvadása az ügyfelek számára is kézzelfogható előnyökkel jár. Az egységes ügyfélkiszolgálás egyszerűbbé teszi az ügyfelek számára az ügyintézést, a vásárlást, a számlakezelést, a műszaki segítségkérést. Továbbá a vezetékes és mobil tevékenység harmonizációja új, integrált szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Megnyílt a Magyar Telekom k+f laborja, a Kitchen Budapest
- Változás a Magyar Telekom Igazgatóságában
- Magyar Telekom - újabb hatékonyságjavítási lépések lesznek
- A bizalmat leginkább élvező mobilszolgáltató
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- A Magyar Telekom refinanszírozza 34 milliárd forintnyi hitelét
- Magyar Telekom: további integráció
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.