Csúcskategóriás HP Integrity nem csak nagyvállalatoknak

forrás Prim Online, 2005. november 22. 16:07
Nem is olyan régen a 64 bites technológia kizárólag a nagyvállalati kör, azon belül is a jelentős informatikai szervezeti háttérrel rendelkező cégek privilégiuma volt. A kis- és közepes vállalatok a számukra megfizethető Wintel paltform és az ezen elérhető alkalmazások körében mozoghattak, mely alapvetően meghatározta perspektíváikat. Pedig a kisvállalatok sem különböznek a nagyoktól, ők is költséghatékony, egyszerűen kezelhető, nagy teljesítményű és megbízható megoldást keresnek.
A gyorsan növekvő, a magyar piac mellett az EU-t is megcélzó vállalatok versenyképességük növeléséhez üzleti modelljüket támogató informatikára van szükségük. A HP Integrity szervercsaládja piacra vitelének talán éppen az ad kiemelkedő jelentőséget, hogy a csúcstechnológia immár egy nagyságrenddel több vállalakozás számára is hozzáférhető. Az Intel Itanium processzoraira épülő szerverek a nagy darabszámú hatékony gyártás miatt árban közelítenek a Wintel platformokhoz, ugyanakkor a processzor architektúrája jelentős teljesítménytöbbletet ad az erőforrásintenzív alkalmazásokhoz, mint pl. adatbázisrendszerek, üzleti intelligencia rendszerek, vállalatirányítási rendszerek.

A gyorsan növekvő vállalkozásoknak teljes mértékű skálázhatóságot nyújt, mivel 1 processzortól 128 processzoros rendszerig választható megoldás. A Wintel informatikai rendszereket üzemeltető kis- és középvállalatoknak nem jelent kihívást az új platform, mivel a Windows Server 64 bites verzióját alkalmazva a jól megismert felületen kell a rendszeradminisztrációs feladatokat elvégezni, a szakértők meglévő tudása konvertálható.

A HP Integrity szervereken ma már több mint 5,000 alkalmazás érhető el. A nagy szoftvergyártók (Microsoft, Oracle, SAP, SAS, ) vállalati környezetbe szánt alkalmazásaikat fejlesztik és támogatják HP Integrity platformon, az ügyfelek több operációs rendszer közül választhatnak (HP-UX, Windows, Linux, OpenVMS).

A Microsoft november elején bejelentett új szervertermékei csúcsteljesítményt nyújtanak a HP Integrity szerveren. A Microsoft SQL Server2005 a Microsoft legfrisebb adtbáziskezelő szoftvere HP Integrity SuperDome szerveren nyújtja a legnagyobb teljesítményt, összesen 64 processzorral.

A Danubius Hotels Rt. 23 magyarországi szállodájának és a vállalat központjának Oracle-alapokon működő pénzügyi, logisztikai folyamatait, vezetői információs rendszereit és központi foglalási rendszerét frissítette a HP Integrity rendszerekre. A korábban Windows NT operációs rendszert futtató HP ProLiant szervereket a 64-bites Windows 2003 Serverre és a HP Integrity platformra helyezték át.

„A több mint 300 felhasználót kiszolgáló informatikai rendszereink 1998 óta szinte folyamatosan, nagy megbízhatósággal működtek HP szervereinken “ mondta Sasvári János, a Danubius Hotels Rt. informatikai igazgatója. „Rendszerünk szűk keresztmetszetét az adatbázis szerverek jelentették, így elhatároztuk, hogy a 64-bites platformra váltunk.  Alaposan körülnéztünk a piacon, és elégedetten tapasztaltuk, hogy már hét éve is jól választottunk. Minden forrás azt erősítette meg: a HP Integrity az ideális, kiváló ár/teljesítmény arányú platform az Oracle adatbázisok és az Oracle Financials futtatásához.“

A Pécsi Direkt Kft. - a nagyközönség számára Alexandra néven ismert vállalkozás - 1993-ban kezdte meg működését. Tevékenységi körük három fő területre terjed ki: könyv nagykereskedelem, könyv kiskereskedelem, könyvkiadás. Közel 60 000 könyvcím szerepel kínálatunkban, melyből aktuálisan 40 000 cím szállítható. Az Alexandra Könyváruházak 53 üzletből álló saját bolthálózattal rendelkezik. A könyvesboltok alapterülete összesen közel 20 000 m2. Az új logisztikai központ az ország legnagyobb könyves raktárbázisa és ez számos informatikai kihívást is jelent.

"Az üzleti komponensek megnövekedett számítási igénye, a tárolókapacitási szükséglet és a felhasználók gyorsabb kiszolgálása jelentett kihívásokat és ezért kerestünk megbízható megoldást" mondta Dallos István, a Pécsi Direkt Kft. informatikai igazgatója.

"Fontosnak tartjuk az új technológiák alkalmazásánál a magas rendelkezésre állást, könnyű menedzselhetőséget, nagy számítási- és tárkapacitást, redundanciát és, hogy illeszkedjen a meglévő eszközparkba. Ezért döntöttünk a HP Integrity rx7620 szerver mellett, amit Windows 2003 Server Enterprise és ORACLE 10g R2 környezetben használunk. Ez a már meglévő HP Proliant többgenerációs szerverparkban könnyen beilleszthető megoldást jelentett.

A Giro Bankkártya Rt. tranzakció feldolgozó Magyarországon közel 1 000 ATM és több mint 13 000 POS terminál felügyeletét, tranzakciók feldolgozását végzi. Korábban Tandem és Proliant szervereket használtak a tranzakció kezeléshez, illetve a heterogén (Microsoft SQL szerver és Oracle ) adatbázisok kezeléséhez. A rendszer továbbfejlesztésével az informatikai igazgatóság feladata kettős volt: egyrészről árbevétel közel 20%-át biztosító, az SQL szervereken futtatott alkalmazások tártoló kapacitásának, teljesítményének növelése, a rendelkezésre állás fokozása, másrészt az évi 20-30%-os kapacitás növekedés igény rugalmas támogatása.

„A HP nem csak a kimagasló számítási teljesítményt biztosító, megbízható, magas rendelkezésre állású HP Integrity szervereket, hanem az EVA 4000 Virtual Array rugalmasan konfigurálható háttértároló rendszert is szállított”- mondta Zala Zsolt az Giro Bankkártya Rt. informatikai igazgatója „Több mint 10 éve használunk HP, illetve Compaq, Tandem rendszereket. A HP a megfelelő ár/ teljesítmény arány mellett teljes megoldást kínált, így az informatikai rendszer menedzselhetősége is könnyebb, illetve jóval egyszerűbb a karbantartás megszervezése.
Kulcsszavak: szerver HPQ-hu HPQ

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Egész Európából érkeztek szakértői javaslatok az európai egészségügyi adattér megvalósításához

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.

2024. május 29. 19:01

Új gyártóbázist nyit az Eaton Finnországban

A szünetmentes tápegységek (UPS) piacán tapasztalható erős növekedésre reagálva az Eaton egy új, korszerű üzemmel növeli gyártókapacitását Helsinkiben. Az UPS-rendszerek iránt különösen az adatközpontok ágazatában nagy a kereslet, ahol az AI-alapú alkalmazások és a digitális adatkezelés nagy feldolgozási igényei miatt létfontosságú a folyamatos áramellátás és valószínűsíthető a bővítés szükségessége. Ezeket a rendszereket széles körben használják az áramkimaradások és a feszültségingadozások ellen, mind a kereskedelmi és ipari épületekben, mind pedig az egészségügyi ágazatban egyaránt.

2024. május 29. 17:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52