Novell: Erőteljes növekedés 2005-ben
Az elmúlt pénzügyi negyedév során a Novell Linux platformból származó árbevétele 61 millió dollárt ért el, amely az előző év azonos negyedévéhez képest 418 százalékos árbevétel-növekedést jelent. A Linux platformból származó árbevétel magában foglalja az Open Enterprise Server (OES) és egyéb Linux termékek és szolgáltatások eladásából származó 46, illetve 15 millió dolláros árbevételt. A SUSE® Linux Enterprise Server (SLES) programra vonatkozó egyedi vásárlások száma elérte a 65000-t a negyedévben, nem számítva a vállalati szintű licenc-megállapodások keretén belül értékesített előfizetéseket. Ez 137 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez, és 216 százalékosat az előző év azonos időszakához képest. A teljes 2005-ös pénzügyi évre vonatkozóan a Novell Linux platformból származó árbevétele 148 millió dollár, amely 278 százalékos növekedést jelent a 2004-es költségvetési évben realizált árbevételhez képest.
A Novell egyik kiemelt tevékenységi területén, a személyazonosság-alapú megoldások terén is jelentős árbevétel-növekedést ért el, az ebből származó árbevétel 2005 negyedik pénzügyi negyedévében 84 millió dollár volt, amely 35 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakára vonatkozó eredményeket. A személyazonosság-alapú megoldásokból származó árbevétel a teljes 2005-ös pénzügyi évre 258 millió dollár, amely 14 százalékkal több, mint az előző pénzügyi évben.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- A Wal-Mart is kihasználja a Microsoft-Novell együttműködés előnyeit
- Az ügyfelek támogatják a Microsoft-Novell együttműködést
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A felújított mobilokat érintő legfontosabb nemzetközi és hazai trendek
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.