CES: Új mp3 lejátszók a Toshibától és a SanDisk-től

Milkovits Gábor, 2006. január 7. 12:45
A Toshiba és a SanDisk új mp3 lejátszókat mutatott be a Las Vegas-i CES-en, amelyekkel mindkét gyártó az Apple iPod hegemóniáját szeretné megtörni.
A Toshiba készülékek a Gigabeat családhoz tartoznak és 1,8”-es, 30 vagy 60 GB-os merevlemezes meghajtóval vannak ellátva. Az új, S szériájú lejátszókat a Microsofttal szoros együttműködésben fejlesztette ki a japán cég, így nem véletlen, hogy Windows Mobile-alapú Portrable Media Center szoftverrel rendelkeznek, amelyen keresztül a felhasználók exkluzív Windows Mobile Media tartalmakat is elérhetnek. A készülékek emellett közvetlenül csatlakoztathatók a Microsoft Xbox játékkonzoljaira, amely játék közben is meg tudja jeleníteni a képernyőn a Gigabeat S aktuális lejátszási listáját, így teljes zenehallgatási élményt kínál a játékosoknak. Az új Toshiba mp3 lejátszók 2,4”-es QVGA LCD kijelzővel rendelkeznek, és a szokásos funkciók mellett FM rádióvevő is található rajtuk, akkumulátoruk egy feltöltésével pedig 20 órányi zenehallgatást tesznek lehetővé. Ez utóbbi két adat azért fontos, mert egyrészt az iPod-okon nincsen rádió, másrészt pedig sokak szerint kritikus pontjuk a viszonylag gyenge akkumulátor.

Míg a Toshiba a merevlemezes fronton támad, addig a memóriakártyáiról ismert SanDisk a flashmemóriás lejátszók piacán intéz kihívást az iPod Nano ellen. A CES-en bemutatott SanDisk Sansa e200-as flash-lejátszók maximális kapacitása 6 GB, várható áruk pedig 300 dollár körül mozog: ezzel szemben a jelenleg kapható Nano csúcsmodell 4 GB-os és 249 dollárba kerül. Nelson Chan, a SanDisk alelnöke és általános igazgatója a CES-en tartott beszédében elmondta, hogy a készülékekkel meg szeretnék szerezni a flashmemóriás lejátszók piacának 35-40%-át, vagyis az Apple egyetlen komoly riválisává kívánnak előlépni a területen.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05