MS- és SAP-partnerek demonstrációja a Westendben

Kovács Attila, 2006. február 8. 16:15
A Trainex által szervezett „Számvitel 2006 – Szofverbörze”című budapesti kiállításon, február 7-én és 8-án mintegy negyven olyan cég vett részt, amelyek leginkább a kis- és közepes vállalati szektornak szánt, egymással versenyző vállalatirányítási és ügyfélkapcsolat kezelő megoldásokat mutattak be.
Az eseményen idén valamivel kevesebb kiállítót, és jelentősen kevesebb szakmai érdeklődőt találtunk, ugyanakkor az is észrevehető volt, hogy mostanra a fontosabb vállalatirányítási megoldásokat szállítók leginkább a két nagy konkurens, a Microsoft (Navision), vagy az SAP (Business One) partnereként, azok termékeit, megoldásait kínálták. Mind a Navision, mind a Business One értékesítését, bevezetését, támogatását és a speciális, egyedi, illetve a vertikális megoldások kifejlesztését a börzén kiállító szakpartner cégek végzik.

A kiállításon a Microsoft kiemelt hazai partnereként jelen volt a Datorg Team Kft., amelynek célja, hogy átfogó megoldást nyújtson, a stratégiai vezetéstől az operatív működésig mind a nagy-, mind pedig a kis- és középvállalatok (kkv) számára. A kkv piaci szegmens igényeinek és elvárásainak kielégítése érdekében a cég 2005-ben szélesítette termékpalettáját a számos hazai kis- és középvállalatnál már bizonyított Microsoft Navision ERP rendszerrel. A kft-nél jelenleg több, ágazat-specifikus add-on megoldás kialakítása zajlik a standard Navision rendszerhez ( például a nyomdaipar számára készül a Navision pénzügyi moduljának és a HiFlex nyomdai szoftvernek az integrációja, illetve bevezetése a Szikra Lapnyomdában).

Az amerikai Ross Systems cég iRenaissance nevű, a folyamat alapú gyártástechnológiát támogató integrált vállalatirányítási programrendszerének (ERP, CRM, SCM) hazai képviseletét tatabányai telephellyel a Ross Systems Hungary Kft. látja el. A tíz hazai referencia között megtalálható gyógyszeripari, vegyipari, fémipari, biotechnológiai és élelmiszeripari alkalmazás.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36