APC: már tizedik negyedéve két számjegyű a növekedés
2005 október, november és december hónapokban a vállalat árbevétele elérte a rekordot jelentő 578,6 millió dollárt, amely 2004 hasonló időszakához képest 13 százalékos növekedést, a 2005. harmadik negyedévi 512,3 millió dollárhoz képest pedig ugyancsak mintegy 13 százalékos növekedést jelent. Ez megszakítás nélkül a tizedik olyan negyedév, amelyben két számjegyű volt az APC bevételének növekedése. 2005 negyedik negyedévében a nettó eredmény 17,5 millió dollár volt, ami 67 százalékkal alacsonyabb, mint a 2004 negyedik negyedévében realizált 52,8 millió dollár. 2005 negyedik negyedévében a nem GAAP (Generally Accepted Accounting Principles - általánosan elfogadott könyvelési alapelvek) szerint számított nettó eredmény az előző év azonos időszakához képest 29 százalékkal maradt el. 2005 negyedik negyedévére vonatkozó nettó eredmény viszont tartalmazott egy 19,9 millió dollár értékű pótlólagos nyereségadót is. Az ezzel kapcsolatos kiadásokat leszámítva 2005 negyedik negyedévében a nem GAAP szerinti nettó eredmény 37,3 millió dollár volt.
Az APC árbevétele 2005 folyamán rekordösszeget, 1,98 milliárd dollárt tett ki, ez 16 százalékos növekedést jelent a 2004-es 1,7 milliárd dolláros árbevételhez képest. A 2005. évi nettó eredmény 144,1 millió dollár volt, ez 21 százalékos növekedést jelent a 2004-es év 181,5 millió dollárjához képest. A 2005-ös év nem GAAP szerinti nettó eredménye a korábban említett készpénz-visszahonosítás miatti adónövekedés nélkül 163,9 millió dollár volt, ez az összeg az előző évhez képest 3 százalékos csökkenést jelent.
Kapcsolódó cikkek
- Az IT kiadások mind nagyobb részét költjük energiára és hűtésre
- Az Apple közzétette második negyedéves pénzügyi eredményét
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Az Infineon második üzleti negyedéve: ismét veszteség
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A vártnál kisebb veszteség az LG.Philipsnél
- Univerzális laptop-akkumulátorok az APC-től
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.