"Kiváló Microsoft Business Solutions Partner" lett a Revolution
A Microsoft Business Solutions üzletág világszerte kifejezetten jó negyedévet zárt, de Magyarországon a nemzetközinél is jobb eredményeket ért el, az IDC felmérése szerint piaci részesedése 67 százalékkal növekedett.
A szoftverpiaci konszolidáció hatásaira reagálva a Revolution Software 2004 második felében csatlakozott a Microsoft Navision partnerei körébe és a világszerte népszerű megoldás értékesítését, bevezetését stratégiájának szerves részévé tette. A csatlakozási döntés eredményeképpen a cég a Navision termékvonalával nem ütköző, a több mint 500 vállalatnál futó Iroda ++ integrált kkv-s rendszerének megtartása és továbbfejlesztése mellett döntött, SQL-alapú, közép- és nagyvállalati rendszerének piaci terjesztését azonban felfüggesztette.
A Revolution az elmúlt évben a Navision csapatát – értékesítők, konzulensek, fejlesztők, tanácsadók - 12 főre növelte és az EU-s források elérésében is segíti a Navisiont beszerző vállalatokat instant pályázati anyagokkal, valamint pályázatírói szakértői háttérbázissal.
2005 végéig már 25 cég ügyvitele zajlik Navisionnel a Revolution munkája nyomán, köztük olyanoknál, mint a sör nagykereskedelemmel foglalkozó Carlsberg Hungary Kft, a Schako Kft., amely Európa egyik piacvezető légtechnikai komponens-gyártójának magyarországi leányvállalata, az SCD Holding (CE) Rt., amely Magyarország egyik vezető ingatlanfejlesztő cégcsoportja, valamint az elsősorban csapágyak kereskedelmével foglalkozó Minőségi Csapágy Kft., illetve a szauna felszereléseket forgalmazó Arch International Kft.
2006-ban a Revolution Software az ERP-, azaz a Microsoft Navision, illetve a cég által fejlesztett Ruházati kis- és nagykereskedelmi rendszer és hozzájuk kapcsolódó egyedi fejlesztések terén a piacbővülési trendek, valamint a pályázati feltételek és a finanszírozási lehetőségek javulását figyelembe véve 40%-os növekedést tervez.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Díjeső az XAPT-nak
- Újabb Microsoft elismerés a rEVOLUTION-nek
- Microsoft díjeső az Atigrisnek
- ABESSE, a legkompetensebb Microsoft partner
- A Microsoft Magyarország legsikeresebb nagyvállalati partnereit díjazta
- Újabb részletek: Szabadalmi megegyezést is bejelentett a Microsoft és a Novell
- Két magyarországi alapítványt támogat idén a Microsoft
- rEVOLUTION : Navision a célkeresztben
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44
Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.
Ultra Adware Killer 10.9.0.0
Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.