Egyes frissítések problémát okozhatnak a Windows Media Player-en

Milkovits Gábor, 2006. március 9. 21:45
A Microsoft Támogatás oldalán megjelentetett angol nyelvű közlemény szerint egyes a Windows Media Player-hez kiadott frissítések, köztük egy kritikus javítófolt, gondokat okozhatnak a szoftver működésében.
A közlemény (http://support.microsoft.com/kb/912226) szerint a frissítések letöltése után a lejátszás kereséskor, vagy előre és hátra ugratásnál lefagyhat úgy, hogy eközben a felületen ennek egyáltalán semmilyen jele nem jelenik meg; vagy pedig az aktuális lejátszási helyzetet jelző csúszó gomb ugorhat vissza minden ok nélkül a kezdeti állásba. A három, a problémát esetlegesen előidéző frissítés között egy februárban, kritikus biztonsági réshez kiadott javítófolt is megtalálható, amely természetéből adódóan nyilvánvalóan a rendszerek jelentős részére letöltésre került. A hibák a WMP legfrissebb, 10-es verzióján jelentkezhetnek, arról azonban a szoftverkonszern közleménye nem számol be, hogy hány bejelentést kaptak eddig, illetve hozzávetőleg a PC-k hány százalékát érintheti a komplikáció.

Egyelőre az sem teljesen egyértelmű, hogy a hibák a saját merevlemezen, vagy optikai adathordozón tárolt zenei és mozgóképes tartalmak lejátszásakor is jelentkezhetnek-e, vagy pedig csak az internetes és más hálózati közvetítéssel megjelenítettek esetében lépnek-e föl. A MS mindenestre okként „bizonyos élő letöltési (streaming) forgatókönyveket” említ, lehetséges megoldásként pedig a tartalmakat közvetítő szerverek beállításainak módosítását javasolja. A Microsoft Windows Media Services 9 szériát használó Microsoft Windows Server 2003 Service Pack 1 rendszerek esetében ez az „Advanced Fast Start” funkció kikapcsolását, illetve azt jelenti, hogy a lejátszási listáról törölni célszerű a „clipBegin elemeket.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09