A Google adatokat köteles átadni az amerikai kormánynak
A szövetségi ügyészek az adatokat egy jogi csatában akarják felhasználni, amelynek az a célja, hogy életre keltsenek egy 1998-as törvényt. A két éve alkotmányellenesnek minősített Child Online Protect Act (gyerekvédelem online törvény) bűncselekménynek nyilvánítja, ha a honlapok fiatalkorúak számára is hozzáférhetővé teszik pornográf tartalmukat. A jogszabályt az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) támadta meg arra hivatkozva, hogy tág jogértelmezésével sérti a szólásszabadságot. A kormány felkért több keresőprogramokat működtető céget (Google, AOL, Yahoo, Microsoft), hogy adatokkal segítsék a törvény alkotmányosságáról folyó bírósági eljárást.
A Microsoft, a Yahoo és az AOL igent mondott, a legnagyobb piaci részesedéssel büszkélkedő Google azonban megtagadta a kérés teljesítését, és az igazságügyi tárca ezért indított pert ellene.
A kormány a vállalatok keresőprogramjain meglátogatott összes címet és a június 1-jével kezdődő két hónapban felhasznált összes keresőszót kérte. A Microsoft, a Yahoo és az AOL hangsúlyozta, hogy a beleegyezésük nem jelenti azt, hogy a személyes, a felhasználók magánszféráját sértő adatokat is kiadják.
Az igazságügyi tárca a kért adatokból azt akarja megállapítani, hogy milyen mennyiségű, a fiatalokra ártalmas anyag látogatható a világhálón, és mennyire hatékonyak a tartalmi szűrők.
Kapcsolódó cikkek
- Készül az európai YouTube
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- A Google az adatvédelem ellensége
- Erőszakos videójátékban szerepel egy angliai katedrális
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Importkorlátozás vetheti vissza a 3G készülékek terjedését
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- A Pannon nem ért egyet a GVH döntésével
- Húszmilliós bírság a Pannonnak - megtévesztő reklámokért
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.