Csökken a nyilvános állomások kihasználtsága és száma

MTI Sajtóadatbank, 2006. március 29. 08:43
A Magyar Telekom csoport napjainkban 16 500 nyilvános, közterületen lévő telefonállomást, illetve 4500 úgynevezett megbízott kezelésű készüléket üzemeltet, ám a nyilvános állomások kihasználtsága, s ezért a száma a nemzetközi tendenciáknak megfelelően folyamatosan mérséklődik.
Balogh János, a Magyar Telekom Nyilvános Távbeszélő igazgatóságának vezetője az MTI-nek kedden elmondta: a Magyar Telekom szolgáltatási területén - földrajzilag tekintve az ország területének mintegy 70 százalékán - vannak nyilvános állomásaik, illetve ugyanekkora területen a megbízott kezelésű készülékek, amelyek például trafikokban, szállodákban, panziókban vannak felszerelve kétoldalú szerződések alapján. Míg az előbbiek száma évről évre csökken, addig az utóbbiaké stagnál.

Az igazgató kifejtette: a nyilvános állomások csökkenésében alapvető szerepet játszik, hogy a mobiltelefont használók száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, s mára 100 lakosból 90 embernek már van ilyen készüléke.

A Magyar Telekom, illetve elődje, a Matáv, más távközlési szolgáltatókhoz hasonlóan 2002 óta csökkenti nyilvános állomásainak számát, s az idén is leszerel belőlük pár százat ott, ahol nagyon alacsony a kihasználtságuk.

Ugyanakkor a szolgáltatókat törvény kötelezi arra, hogy 1000 lakosonként egy közterületi nyilvános állomást üzemeltetniük kell. Az állomásokat mindig az illetékes önkormányzatokkal egyeztetve szüntetik meg.

A Magyar Telekom Vezetékes Szolgáltatások Üzletágának, a T-Com-nak a törvényi előírás szerint jelenleg 8600 nyilvános állomást kellene üzemeltetnie, ám a társaság a települések eltérő szerkezete miatt ennek mintegy a dupláját működteti. Balogh János ezzel kapcsolatban példaként elmondta, hogy vannak olyan települések, amelyekhez hat-nyolc 50-100 fős településrész is tartozik, s ha itt csak 1-2 nyilvános állomást üzemeltetnének, nagyon nehezen tudnának az emberek telefonálni. Ezen túlmenően sok helyen azért is fenn kell tartani az állomásokat, mert nincs minden országrészben megfelelő térerő a mobilok használatához.

A nyilvános állomások működtetésről az igazgató elmondta, hogy üzemletetésük veszteséges, de ez részben a rongálások számlájára írható. Hozzátette: a szabályok előírják azt is, hogy a készülékeknek legalább 92 százalékának mindig üzemképesnek kell lennie, s ha ez nem így van, akkor kötbért kell fizetniük.

A nyilvános állomások kihasználtságáról az igazgató elmondta: vannak olyan aprófalvas részek, ahol egy készüléket egy héten csak 5-10 percig használnak.

Balogh János közölte: a fejlett országokban mindenütt szabályozzák a nyilvános fülkék működtetését, hiszen ezek fenntartása közérdek. Éppen ezért például egyes országokban, például Angliában a hatóságok megengedik a szolgáltatóknak, hogy akár 100 százalékkal növelhessék a nyilvános készülékek használati tarifáit. Hozzátette: Magyarországon még nincs ilyen lehetőség.

A T-Com három éve jelen van a piacon Internet kioszkjaival - Budapesten, Debrecenben és Nyíregyházán - amelyek telefonálást, böngészést, e-mail- és SMS-küldést tesznek lehetővé. Ezek jellemzően forgalmas bevásárlóközpontokban, közlekedési csomópontokban (pályaudvarok, buszterminál) vannak.

A T-Com a Ferihegyen már 2005. IV. negyedévétől üzemeltet euró érmét is elfogadó nyilvános készülékeket. A pozitív fogadtatás miatt a T-Com a szolgáltatás kiterjesztése mellett döntött.

A Hungarotel Zrt. a nyilvános állomások kapcsán az MTI-vel kedden közölte: a társaság 66-os és 68-as primer körzetben 698 nyilvános fülkét üzemeltet, holott a szabályok szerint elég volna 450-et működtetnie. A 89-es és 95-ös primer körzetekben 186 fülkét kellene az előírás szerint működtetni, de itt jelenleg 296 fülke üzemel, a 32-es körzetben 205 helyett 325 nyilvános készüléke van a vállalatnak.

A cég szerint országos tapasztalat, hogy az emberek egyre ritkábban telefonálnak nyilvános állomásokról. Ezért tavaly országosan a vállalat a korábbi szám negyedével volt kénytelen csökkenteni a fülkék számát. Azokat a fülkéket szerelték le, amelyeket annyira ritkán vettek igénybe, hogy fenntartásuk gazdaságtalan. Ezekről az állomásokról sokszor napokig egyetlen hívást sem kezdeményeztek. A cég azon állomásokat, amelyeket a statisztikái alapján gyakran használnak, nem szereli le, így még hosszú távon is számíthatnak rájuk a környéken élők.
Kulcsszavak: vezetékes

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52