Motorola - csökkent az adózott eredmény, nőtt a bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2006. április 19. 08:47
Az amerikai Motorola, a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója kedden azt közölte, hogy mérsékelten csökkent első negyedévi adózott eredménye, ugyanakkor nőttek az eladásai.
A cég árfolyama 22,90 dollárra hanyatlott a tőzsdeidőn túli Inet kereskedésben, miután kedden 50 centtel 24,08 dollárra erősödött. A Motorola idei első negyedévi adózott eredménye 686 millió dollár, részvényenként 27 cent lett az egy évvel korábbi 692 millió dollár, részvényenként 28 cent után. Egyszeri tételek nélküli adózott eredménye 28 cent lett, a szakértők ennek alapján 29 centre számítottak.

A márciusban záródott negyedévi bevétel 23 százalékkal 10,01 milliárd dollárra bővült az egy évvel korábbi 8,16 milliárdról. A szakértők 9,54 milliárd dollárra számítottak.

A negyedévben a Motorola 46,1 millió mobilkészüléket szállított le, ami 61 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 3 százalékkal múlta felül a tavalyi utolsó negyedévit.

A cég a folyó negyedévre 30-32 cent részvényarányos adózott eredményt vár 10,3-10,5 milliárd dollár bevétel mellett. A szakértők 29 cent részvényarányos eredménnyel és 10 milliárd dollár bevétellel számolnak.
Kulcsszavak: +céginfo Motorola

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36