Regionális központtá válhat a Sun Microsystems
Az ügyvezető közölte azt is, hogy a leányvállalat 15 százalékkal nagyobb árbevételt ért el dollárban számolva az idei pénzügyi évének első háromnegyed évében, mint egy évvel korábban. A társaság ezáltal újabb rekord árbevételt könyvelhetett el a magyar piacon, ám ennek összegét anyavállalati előírások miatt nem hozhatja nyilvánosságra. Az idei pénzügyi év tavaly július 1-jétől az idén június végéig tart.
Hegedűs Gábor kifejtette: a növekedés elsősorban az államigazgatás, az energiaszektor és olajipar, valamint a bank- és pénzügyi szektorban befejezett projekteknek köszönhető. Hozzátette: a távközlési szektor továbbra is stagnál. A harmadik generációs (3G) informatikai fejlesztések még nem vettek igazán nagy lendületet, miközben az említett iparágakban szerverbővítésre, illetve a vállalatirányítási rendszerek telepítésére és ügyfélkapcsolati menedzsment beruházásokra jelentős összegeket költenek.
Az ügyvezető közölte azt is, hogy az első háromnegyed évben 38 százalékkal nagyobb értékű megrendelést kaptak, mint korábban.
A társaság árbevételének 42 százaléka a szolgáltatásokból, 58 százaléka a szoftver- és hardver eladásokból származik. A szolgáltatási bevétel az első háromnegyed évben 20 százalékkal bővült, míg a másik két üzletágé 12-13 százalékkal.
Kapcsolódó cikkek
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
Kiváló kameraképességekkel és emberközpontú kijelzővel érkezik a HONOR 200 Lite
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.