Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 4. 09:19
A szélessávú internet lefedettség 75,1 százalékot ért el a nyugat-dunántúli régióban a 2005 második felében elért 3 százalékos növekedésnek köszönhetően - közölte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium. A közlemény kiemeli, hogy a térség mintegy egymillió lakosa közül több mint 750 ezer férhet hozzá a szélessávú internethez.
Az IHM összegzése szerint 2005. decemberében a 3.135 magyarországi település közül 1.773-ban volt elérhető szélessávú technológia, ez települési szinten 56,6 százalékos lefedettséget jelentett. Az ADSL szolgáltatást elérő települések száma 1.677 volt, a kábel-internetet elérő településeké pedig 414. Az ADSL központtal rendelkező településeken lakók száma összesen 9,084 millió, a 414 kábel-internet szolgáltatást elérő településé pedig 5,85 millió.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a szélessávú internet elterjedését különböző formákban segíti: a közösségi hozzáférési helyek egységes hálózata, az eMagyarország pontok kialakítása mellett szakportál létrehozásával, valamint áprilistól szélessáv-keresővel nyújt naprakész információt az országban elérhető szélessávú szolgáltatásokról.

A közlemény kitér arra, hogy az IHM szélessávú internetet népszerűsítő kamionja, az eMagyarország kamion az elmúlt hetekben az ország négy városában nyújtott alkalmat az érdeklődőknek a szélessávú internet lehetőségeinek megismerésére. Az eMagyarország kamion utolsó vidéki állomásaként a győri Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválhoz csatlakozik az április 28-tól május 6-ig tartó fesztivál teljes idejére, és kínál ingyenes internetezési lehetőséget a látogatóknak.

Az eMagyarország kamion szélessávú internetkapcsolattal rendelkező, 16 számítógéppel és multimédiás eszközökkel felszerelt mozgó eMagyarország pont. A látássérültek számára a számítógépek speciális szoftverekkel vannak ellátva, a kezdő internetezőket pedig képzett szakember segíti az internettel való ismerkedésben - áll a közleményben.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05