III. Elektronikus Kereskedelem Konferencia

MTI Sajtóadatbank, 2006. június 1. 10:05
Az internetes bankkártyás fizetésből adódó kereskedelem forgalma évről-évre folyamatos és dinamikus növekedést mutat - mondta Starcz Ákos, az Inter-Európa Bank (IEB) üzletágvezetője szerdán Budapesten.
A III. Elektronikus Kereskedelem Konferencián tartott előadásában a szakember elmondta: ugyan a kiskereskedelmi forgalomnak jelenleg is csupán néhány tized százaléka valósul meg bankkártyás fizetéssel, az IEB e-kereskedelemből adódó forgalma dinamikusan nő, az idén várhatóan 1,5-2 milliárd forintot tesz ki. Kiemelte, hogy a csalások száma rendkívül alacsony, ennek oka többek között a banki monitoring és az SMS-értesítés a kártyahasználatról.

Hangsúlyozta: a legnagyobb fék, amely gátolja az e-kereskedelem fellendülését, az a felhasználói félelem a saját bankkártyaszám interneten történő megadásától. Erre megoldást jelenthet a webkártyák, a bankszámlához kapcsolódó, de elkülönült számlaszámmal rendelkező internetes fizetésre kibocsátott kártyák használata. Valamint az IEB által kifejlesztett lehetőség, amikor a webes vásárláshoz egyszer használatos, virtuális bankkártyaszám igényelhető, amely egy tranzakcióra, illetve 48 órára érvényes.

Az adatkezelés biztonságáról szólva kiemelte, hogy az e-kereskedelem bankkártyás fizetése során az adatokat elkülönítetten kezelik, és így csak a megfelelő helyre jutnak el: a személyes adatok, és a vásárolt termékkel kapcsolatos adatok a kereskedőhöz, míg a kártyaadatok a bankhoz.

Starcz Ákos elmondta: az Inter-Európa Bank, amely a magyarországi bankok között elsőként nyújtotta az internetes bankkártyás elfogadás lehetőségét ügyfeleinek, jelenleg piacvezető, több mint 300 e-kereskedő használja a bank eCommerce szolgáltatását.

Berkó Péter, az Ovitas Magyarország Informatikai Kft. vezető tanácsadója az Ovitas és a Magyar Távirati Iroda (MTI) által frissen létrehozott, néhány napja az MTI-ben próbaüzemként működő Tudásbázis alkalmazási területeit ismertette a tartalomszolgáltatásban. Kiemelte: az MTI naponta használt és karbantartott, a sporttól a közigazgatáson át a kultúráig teljes kört lefedő tudásbázisa követi a változásokat, átfogó tartalommal rendelkezik, könnyű kezelést és karbantartást tesz lehetővé a felhasználónak.

Ismertette: a tudásbázis intézményeket, eseményeket, személyeket és fogalmakat tartalmaz. A rendszer önállóan is használható, másrészt segítheti a keresést bármilyen adatbázisban, többféle szolgáltatás kapcsolható hozzá. Ilyen lehet a kódolás, amely segíti bármilyen anyag tartalmi csoportosítását, különböző tematika szerinti besorolását.

Talyigás Judit, az MTI adatbázis és archívum igazgatója hangsúlyozta: a tudásbázist különböző online-lapok használhatnák a hírek leválogatására, az anyagokban előforduló tényadatok ellenőrzésére. Felhasználó lehet bármely cég, amelynek tartalomszolgáltatást biztosító adatbázisa van, a későbbiekben akár magánszemélyek is használhatnák, mint egy naprakész lexikont – tette hozzá.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület által rendezett kétnapos konferencián előadások hangzottak el többek között a tartalomszolgáltatás adatvédelmi vonatkozásairól, az elektronikus ügyintézésről és az online aukciózásról.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52