Még mindig egységes DVD formátumot szeretne a Toshiba

Milkovits Gábor, 2006. június 27. 20:22
Nisida Acutosi, a Toshiba elnöke a cég részvényeseinek éves közgyűlésén kijelentette, hogy vállalata változatlanul törekszik a következő generációs kéklézeres DVD formátumok egységesítésére.
Nisida elmondta, hogy a Toshiba nem adta föl az egységes formátum elképzelését, és továbbra is szeretnék megtalálni az egységesítés módozatait, amennyiben erre lehetőség adódik. A Toshiba és az NEC vezette HD DVD, illetve a Sony és a Matsushita (Panasonic) mögött felsorakozott Blu-ray tábor tavaly hosszas tárgyalásokat folytatott a kérdésről, eredmény azonban nem született. Eközben Amerikában már kaphatók a HD DVD termékek, és az első Blu-ray lejátszó és filmek is napvilágot láttak a napokban.

A kétféle platform versengése senkinek sem jó, mivel a vásárlók tanácstalansága alapvetően rosszat tesz az eladásoknak, ez pedig a gyártókon kívül a filmforgalmazókat is nehéz helyzetbe kényszeríti. A sajtóban sokan a ’70-es és ’80-as évek VHS-Betamax háborújához hasonlítják a mostanra kialakult helyzetet, amely annak idején szintén nem kis zavart idézett elő a fogyasztók körében.
Kulcsszavak: DVD HD DVD Toshiba

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17