IT- és Ingatfejlesztő cégre vált szét a Graphisoft
A cégbírósági bejegyzéshez kapcsolódóan a Graphisoft kérni fogja a részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztését várhatóan 3-10 napra. Erről, az igazgatóság közlése szerint, kellő időben adnak tájékoztatást. A társaság szétválásáról a részvényesek az április 28-i éves rendes közgyűlésén hozták meg az előzetes határozatot.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán közölte a tőzsdei bevezetéshez szükséges kibocsátási tájékoztató jóváhagyását, ami meggyorsítja a Graphisoft Park részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájába.
Minden egy darab Graphisoft részvény egy darab Graphisoft Park részvényre jogosít. Azok a részvényesek, akik nem akarnak a tulajdonosok maradni a Graphisoftban, részvényenként 2,43 euró, azok pedig, akik nem akarnak tulajdont a Graphisoft Park-ban, részvényenként 2,11 eurót kapnak. A több mint 10 millió darab törzsrészvényhez képest előzetesen mindössze 2.100 részvény esetén jelezték, hogy nem kívánnak tulajdont a Graphisoft Park-ban, és további 2.000 részvény esetében pedig a Graphisoftban nem akarnak részvényesek maradni.
A vagyonmegosztás alapján a szoftverfejlesztéssel foglalkozó jogutód Graphisoft saját tőkéje 20,985 milliárd forint, a Graphisoft Park saját tőkéje pedig 4,346 milliárd forint.
A Graphisoft korábban azt közölte, hogy az igazgatóság várakozásai szerint a szétválási eljárás, beleértve a részvények tőzsdei bevezetését is, 2006-ban befejeződik.
Az átalakítást azzal indokolták, hogy a cég tulajdonában lévő ingatlanportfolió fejlesztése külön finanszírozási forrást igényel. Ugyanakkor a befektetők szakosodása nem kedvez annak, hogy az alaptevékenységként szoftverfejlesztéssel és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó cég ingatlanfejlesztéssel foglalkozzon. Az igazgatóság a társaság szétválasztásától az aktív befektetői bázis bővülését reméli.
Az igazgatóság az előnyök mellett már korábban felhívta a figyelmet a kockázatokra is. Egy viszonylag alacsony tőzsdei tőkeértékű társaság két kisebb kapitalizációjú cégre válik szét. Az alaptevékenységet végző társaság saját tőkéje csökken. A Graphisoft jelenlegi pénzügyi stabilitását a nagy, jelzálogmentes ingatlanvagyon is támogatja.
A kiválás évi mintegy 100 ezer euró többletköltséget okoz, nem számítva a tőzsdei bevezetés várhatóan idén jelentkező egyszeri költségét.
A Graphisoft Park 82.354 négyzetméter földtulajdonon nettó 16.900 négyzetméter felépítménnyel rendelkezik. Az ingatlanportfolió értékcsökkenési leírással módosított bekerülési értékét az igazgatóság 24 millió euró értékben vette figyelembe, és a folyamatban lévő, valamint a tervezett projektek becsült további költségei mintegy 40 millió eurót tesznek ki. A Jones Lang LaSalle elemzői szerint a portfolió piaci értéke 38,5 millió euró. A Graphisoft alaptevékenységének értékelését a Raiffeisen Bank Rt. végezte el. A relatív árazási módszerrel történt számítás a szoftvertevékenység sajáttőke értékét - konzervatív megközelítésben - 55 millió euróra becsülte.
A Graphisoft Park az idén várható bevétele a bérbeadásból 3,2 millió euró lesz, jövőre 4,8 millió euró, 2008-ban 6,3 millió euró, 2009-ben pedig 6,8 millió euró. A tervek szerint 2008 végére körülbelül 40 ezer négyzetméter terület - iroda, raktár, parkoló - lesz bérelhető.
A Graphisoft igazgatósága által javasolt üzleti stratégia szerint az adózott nyereséget osztalékként kifizetnék, ami a számítások szerint a következő négy év során részvényenként 0,04 euróról 0,17 euróra emelkedik és hosszú távon 0,22-0,24 euró lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Graphisoft: 50 százalékkal nőtt a nettó nyereség
- A Nemetscheké a Graphisoft
- Graphisoft: Már csak egy hét…
- Graphisoft Park: a vártnál kedvezőbb működés
- Nemetschek: PSZÁF jóváhagyás a Graphisoft-felvásárláshoz
- Graphisoft: változás az igazgatótanácsban
- Nemetschek vételi ajánlat a Graphisoft részvényeire
- Graphisoft, I. félév: 3,906 millió euró nettó profit
- A szétválás részletei a Graphisoft közgyűlésén
- A szétválás részleteiről dönt a Graphisoft közgyűlése
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.