Fejlődik a T-Kábel digitális kábeltévé szolgáltatása

Kovács Attila, 2006. július 1. 12:33
Frei Andrea, a Magyar Telekom Csoport tagjaként működő T-Kábel Magyarország Kft. marketingvezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy  július 1-jétől Szegeden, Békéscsabán, Orosházán, Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Makón, Klárafalván, Ferencszálláson, Békésen és Dobozon is elérhetők a szolgáltató eddig csak a főváros területén fogható digitális kábeltelevíziós programcsomagjai.
Az új technológia segítségével az eddig hagyományos módon nézhető közel 45 csatornán kívül további 24 – közöttük több, Magyarországon máshol nem látható – műsorcsatorna lesz hozzáférhető, mégpedig digitális platformon, kép-, illetve hangminőségben. A digitális választék a szolgáltató II. vagy a III. analóg programcsomagja kiegészítéseként igényelhető.

Jelenleg öt tematikus T-Kábel műsorcsomag közül lehet választani aszerint, hogy mi áll ügyfelük érdeklődésének középpontjában: ismeretterjesztés (Globe), mozi (Popcorn), zene (Wave), sport (Champion) vagy erotika (Hot). A csomagok a következő csatornákat tartalmazzák: Globe (Discovery Travel&Living, Discovery Science Channel, Discovery Civilisation, TCM, Wine Channel, Performance), Popcorn (HBO, HBO2, Cinemax, Cinemax2), Wave (MTV Base, MTV2, MTV Hits, Extreme Sports Channel, Trace TV), Hot (XXL, Hustler TV, XXXtreme, Chasse et Peche, AB Moteurs, Motors TV), Champion (Sport Klub+, Vadászat és Horgászat, Eurosport 2, Sailing Channel, ESPN Classic, Extreme Sports Channel, AB Moteurs, Motors TV).

A felsorolt csatornák kiegészítő szolgáltatásokkal (választható nyelv, elektronikus műsorújság) vehetők igénybe. A műsorcsomagok árai 1300 forinttól 3900 forintig terjednek. A T-Kábel további kedvezményes előfizetési konstrukciókkal áll az egyszerre több csomagot választók rendelkezésére. A digitális kábeltelevíziózáshoz szükséges átalakító vevőberendezésre (set-top-boxra) havi 800 forintos bérleti díjat kell fizetni. A digitális HBO csatornákon a  Dolby Digital 5.1-es hangrendszer vételére nyílik lehetőség.

Kulcsszavak: kábeltévé T-Kábel

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52