Az Ericsson második negyedéve: csökkent a profit

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 24. 08:50
A svéd Telefon AB LM Ericcson, a világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója pénteken 5,71 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 2,2 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 5,84 milliárdnál. Az elemzők 5,53 milliárdot várak most.
Az első negyedévhez képest jelentősen javított a cég, azonban az egy évvel korábbihoz képest megterhelte a mérleget a brit Marconi beolvasztásának második negyedévre elszámolt, 400 millió svéd koronás költsége és a tavalyi, nagy megrendelések szerény haszonkulcsa. Az üzemi eredmény, 8,3 milliárd svéd korona, a rátája 18,7 százalékos, az összege azonos az egy évvel korábbival. Az értékesítés, 44,2 milliárd svéd korona, 15 százalékkal volt nagyobb a tavalyi második negyedévi 38,4 milliárdnál, ezt viszont éppen a tavaly megvett Marconi gyarapította főleg.

Az Ericsson erősödő versenyre számíthat: áprilisban a francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies egyesülését, júniusban a finn Nokia és a német Siemens hálózatépítő részlegének egyesítését jelentették be.

Az Ericssont továbbra is segítette, hogy a japán-svéd Sony Ericsson, a világ ötödik számú mobiltelefon-gyártója 143 millió eurós adózott eredményt ért el a második negyedévben, majdnem kétszer nagyobbat a tavalyi második negyedévi 75 milliónál, a továbbra is gyorsan növekvő - a vállalati értékelés szerint minden várakozást felülmúló - készülékkereslet miatt.

A cég emelte előrejelzését a világ idei mobilkészülék-forgalmára: eszerint az összes gyártó több mint 950 millió készüléket adhat el az idén, a tavalyi 780 millió után. A cég korábbi előrejelzése 900 millió készülékre szólt. Az adó előtti eredmény 211 millió euró, közel háromszorosa a tavalyi második negyedévi 87 milliónak. A forgalom 2,27 milliárd euró volt, tavaly a második negyedévben 1,61 milliárd euró.

A korábbi várakozások szerint a magyar mobilpiac viszont stagnál az idén: a tavalyi évhez hasonlóan az idén is 2,3-2,5 millió új készüléket adnak el a gyártók és a szolgáltatók, vélte Wágner Tibor, a Sony Ericsson kelet- és közép európai vezetője március elején. Hozzátette: a készülékforgalmat részben az generálja, hogy a régi mobilokat harmadik generációsra (3G) cserélik a felhasználók. A SonyEricsson tavaly 25-30 százalékos részesedéssel rendelkezett a magyar készülékpiacon, ezzel a második volt a rangsorban. A társaságnak az idén is ez a minimális célja.
Kulcsszavak: +céginfo Ericsson

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36