PSZÁF: Hatmillió forintos bírság a Magyar Telekomnak

forrás Prim Online, 2006. július 25. 16:23
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 6 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re és figyelmeztette a Társaságot: tartsa be a befektetők rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályokat.
A Felügyelet határozatában kötelezte a Magyar Telekomot a tájékoztatási kötelezettsége betartására, amelyhez az szükséges, hogy igazgatósága haladéktalanul hívja össze a Társaság közgyűlését, terjessze elő elfogadásra a - könyvvizsgáló által is jóváhagyott - 2005. évi konszolidált éves beszámolót, majd tegye azt közzé. Ehhez mielőbb meg kell hozni azokat az intézkedéseket, melyek a cégnél folyó belső vizsgálat megállapításain alapulnak. A belső vizsgálat két, a Magyar Telekom leányvállalata által kötött - a Társaság belső kontrollrendszerének, illetve a releváns jogszabályok megsértésének gyanúját is felvető - szerződést érint.

A Felügyelet májusban már a törvény által kiszabható maximális, 6 millió forintos bírsággal sújtotta a Társaságot a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása kapcsán. A mostani intézkedés súlyosságát különösen az indokolta, hogy a Magyar Telekom máig sem szüntette meg ezt a jogsértő állapotot, illetve a Társaság 2005. évi konszolidált éves beszámolójának törvényi határidőben való közzétételét is elmulasztotta.
Kulcsszavak: PSZÁF jog Magyar Telekom

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

HONOR tippek a gigabájtok jó kihasználásához

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 10:06

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

25 év után visszatér az Ikon

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 09:51

Közvetlenül összehasonlíthatóvá teszi termékei fenntarthatósági adatait a Siemens

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36