TvNetWork, I. félév: 33,76 millió forint nyereség
A bevétel növekedése a jelentés szerint alapvetően az előfizetőszám növekedésének, kisebb részben a kábeltelevízió-szolgáltatás terén januárban életbe lépett áremelésnek volt köszönhető. A társaság az év egészére 2,05 milliárd forint árbevételt tervez, jövőre pedig 3,2 milliárd forintot.
Üzemi szinten 87,2 millió forintos nyereséget ért el a TvNetWork, ez a bázishoz képest 51,2 százalékos növekedés.
A pénzügyi veszteség 52,3 millió forint lett, szemben az egy évvel korábbi 20,6 millió forintos veszteséggel.
Az adózás előtti nyereség 34,93 millió forint volt, 5,8 százalékkal alacsonyabb a 2005 első félévinél. A cég 2006-ban 80 százalékos társaságiadó-fizetési kedvezményt élvez a 100 millió forint feletti internetberuházásokkal összefüggésben. Az idén összesen mintegy egymilliárd forintot fordít beruházásokra.
A jelentés szerint a nyereség azért nem nőtt, mert az elszámolt 170 millió forint amortizáció közel 90 millió forinttal haladta meg a bázisidőszakit, a devizahiteleken pedig mintegy 40 millió forint nem realizált veszteség keletkezett.
Az 1,524 milliárd forint jegyzett tőkéjű TvNetWork saját tőkéje 1,615 milliárd forint volt az első félév végén, egy év alatt 0,8 százalékkal nőtt.
A társaság 100 forint névértékű részvényeit a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába vezették be 2006. augusztus 7-én. A papírok a pénteki kereskedést 219 forinton zárták.
Kapcsolódó cikkek
- A tőzsdére lépett TwNeWork kapitalizációja meghaladja a hárommilliárd forintot
- A TvNetWork a tőzsde küszöbén
- Bruttó 6990 Ft-os ADSL-lel szeretné növelni előfizetői létszámát a TvNetWork
- 890: a TvNetWork számai
- Egymilliós bírság szabálytalan előfizetői szerződés miatt
- A TVNetWork szolgáltatói nyilvántartást kapott
- TvNetWork: péntek délben helyreállt a szolgáltatás
- Helyreáll az internet- és kábeltévé-szolgáltatás a XIV. és XVI. kerületben
- Átmeneti szolgáltatáskiesés, rongálás miatt
- TvNetWork: Megötszöröződött előfizetőszám
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.