SAP konferencia a kódok jegyében
A 2006. szeptember 17. és 20. között Tihanyban megrendezendő SAP Tihany’06 konferencia az SAP WorldTour és az SAP TechTour magyarországi állomása is egyben. A háromnapos, immár kilencedik évébe lépett konferencián hagyományosan több, mint ezer közép- és felsővezető vesz részt, a legkülönbözőbb méretű vállalatok, valamint államigazgatási szervek képviseletében. Az idei évben „A kód neve: SAP” szlogen köré szerveződő esemény fontos feladatának tekinti, hogy a szakmai ismereteken túl olyan információkat, tudásanyagot közvetítsen a konferencia résztvevőinek, amelyeket kiválóan tudnak alkalmazni az üzleti életben is. Ennek jegyében a keynote előadók között olyan, nemzetközi szinten is elismert gazdasági és elméleti szakemberek szerepelnek, mint Szalay- Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, valamint Straub Elek, a Magyar Telekom elnök- vezérigazgatója. Immár visszatérő vendég a konferencián Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, míg dr. Szabó István kriptográfus és dr. Falus András bioinformatikus az informatikának egy kevésbé közismert, ámde annál izgalmasabb területére vezeti be a résztvevőket.
A szakmai előadások keretén belül külön szekciók foglalkoznak az üzleti- informatikai élet legfontosabb területeivel, beleértve ebbe többek között az államigazgatást, a közszolgáltatókat, a bankszektort, a felsőoktatást, az e-learninget és természetesen az SAP kis- és középvállalatoknak szánt megoldásait. Az SAP és külsős szakértők részvételével külön panelbeszélgetés foglalkozik majd a Magyarország által lehívható EU- támogatásokkal.
„A vállalatok folyamatosan azt kutatják, hogyan maradjanak talpon az éles piaci versenyben. Az innováció és a növekedés kulcsát a megfelelő informatikai megoldások jelentik, a vállalatokat érő kihívásokra pedig az SAP képes megfelelő választ nyújtani. A titok nyitja, vagy ha úgy tetszik a megoldás kódja tehát: az SAP.” – mondta el Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
További információt az SAP tihanyi konferenciájáról a www.sap.hu/tihany honlapon talál.
Kapcsolódó cikkek
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Oracle: új világrekord négymagos és nyolcmagos platformokon
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- Novell-SAP LinuxLab közös fejlesztés
- Hódít az SAP a kkv-szektorban
- Kóka: két év alatt 40 szolgáltató központ jött létre
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.