Informatikai cég az ifjúsági sportért
Országos ifjúsági teniszversenyt támogatott a NEXON
A 2006. augusztus 26-27. között megrendezett versenyen nemek szerint három-három korosztályban – 10, 12, illetve 14 évesek – indulhattak a jelentkezők. A Magyar Tenisz Szövetség versenynaptárába is bekerült 2 napos NEXON Kupán az ország minden tájáról érkeztek nevezések, a versenyen összesen 92 induló vett részt.
A társadalmi szerepvállalás jegyében
„A NEXON célként tűzte ki maga elé, hogy üzleti sikerei mellett jelentős szerepet vállal a sport és a kultúra támogatásában. Ennek részeként döntöttünk úgy, hogy felkaroljuk a reményeink szerint hagyományteremtő ifjúsági teniszversenyt” – mondta Sass Katalin, a NEXON ügyvezetője. Éppen ezért a cég a győztesek számára a sportoláshoz, illetve a kreatív készségfejlesztéshez kapcsolódó ajándékokat biztosított. „A verseny nagyon jól sikerült, így jövőre szeretnénk kiszélesíteni a kört annak érdekében, hogy határon túli magyar gyerekek is indulhassanak a NEXON Kupán” – ismertette terveit Bogyó László. A Dunakeszi Tenisz Klub vezetője ezen felül azt is el akarja érni, hogy a Kupa győztesei számára a pontszerzés lehetősége – s így a nemzeti ranglistán való feljebb kerülés – ezen a versenyen is biztosítva legyen.
Kapcsolódó cikkek
- Budapest lesz az év első élő, 'electronic beats' zenei programjának házigazdája
- Mobil internet a magyar jégkorong-válogatottnak
- A Canon divattervezési kampányt indít
- Az Ügy: A Magyar Telekom a non-profit alapítványokért
- Jótékonysági kerekesszékes kosárlabda verseny
- Magzati szívmonitoring a Pannontól
- Internetet adományoz a Pannon 25 non-profit szervezetnek
- Az LG a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos partnere
- A Vodafone a roma fiatalok képzését támogatja
- 50 éves a Pannon által támogatott Magyar Nemzeti Galéria
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.