Rendhagyó helyszínen rendezik meg az ITU Telecom World 2006-ot

Kiss Ádám Zoltán, 2006. szeptember 3. 10:02
Az eddig megszokott helyszín helyett most először rendezik a World Telecom kiállítást és konferenciát, Genfen kívül, eddig négyévente a Távközlési Unió (ITU) székhelye volt a helyszín.
Az ázsiai piacok és piaci szereplők felértékelődését látszik jelezni, hogy az ITU ezúttal Hong-Kongban rendezi meg négyévenkénti világkonferenciáját. A kínai városban december 4. és 8. között megrendezendő konferencián az iparág élvonala képviselteti magát, köztük olyan nevek, mint a Cisco Systems, a Microsoft, az Ericsson, a Fujitsu, az Intel, az Alcatel, a HP, a Qualcomm, a Samsung, a Toshiba, a Siemens és a Motorola. Az idei konferencia mottója „Élet a digitális világban”, és a rendezvény a kultúra, oktatás, és egyéb területeken megosztható információk kezelése körüli kérdésekre fog koncentrálni. Yoshio Utsumi, az ITU főtitkára szerint az iparág legizgalmasabb technológiái ma a szélessávú és vezetéknélküli megoldások, így főként erre fognak koncentrálni a neves cégektől meghívott előadók, valamint egyre fontosabbak az ázsiai feltörekvő piacok, mint például Kína, vagy India, ez pedig a tudatos helyszínválasztást látszik indokolni.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55