A Vivendi 2,5 milliárd eurót ajánl - a Deutsche Telekom álláspontja

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 27. 10:11
A francia Vivendi távközlési és médiavállalatnál kedden megerősítették azokat a korábbi sajtóértesüléseket, hogy 2,5 milliárd euróért átvennék a Deutsche Telekom 49 százalékát a lengyel PTC mobilszolgáltatóból.
A PTC másik 51 százaléka közvetetten a Vivendié, bár ez kínos vita tárgya. A Vivendi bejelentése mindenesetre új fejezetet nyit a PTC-ért folyó elkeseredett küzdelemben. Korábban a Vivendi éppen fordítva, maga követelt 2,2 milliárd eurót a Deutsche Telekomtól, de nem a saját PTC-részesedéséért, hanem azért, mert úgy vélte, hogy a Deutsche Telekom viselkedése megkárosította.

- A Deutsche Telekom PTC-részesedéséért 2,5 milliárd eurót ajánlottunk - mondta a Vivendi szóvivője hírügynökségeknek, de további részleteket nem árult el.

A PTC a legnagyobb kelet-európai mobilszolgáltató, előfizetőinek száma meghaladja a 10 milliót.

A Deutsche Telekomnál egyelőre nem kommentálták a Vivendi keddi bejelentését, annál is kevésbé, mivel a Deutsche Telekom hivatalos álláspontja az, hogy a PTC mintegy 98 százaléka az övé. A Deutsche Telekomnál még júniusban közölték, hogy gyakorolták azt a vételi opciót, amelyet két évvel ezelőtt ítélt nekik egy bécsi bíróság a PTC azon részvényeire, amelyek közvetlenül a lengyel Elektrim Telekomunikacja birtokában vannak. Az Elektrim a Vivendi lengyelországi vállalata.

E hónap elején azonban a Vivendi kétségbe vonta a Deutsche Telekom PTC-beli új tulajdonszerzését, arra hivatkozva, hogy a bécsi bírósági ítélet már elavult, mert a lengyel bíróság azt már régen, még tavaly felülbírálta.

Lengyelország vezető mobilszolgáltatója, az 1995-ben alakult PTC jelentősen növelte adózott eredményét tavaly: 20 százalékkal 1,15 milliárd zlotyra (360,2 millió dollárra). A bevétele 4 százalékkal 6,72 milliárd zlotyra nőtt.

A cég előfizetőinek száma 18 százalékkal 10 millióra emelkedett, piaci részesedése tavaly 35,1 százalék volt.

A cég birtoklásáért, illetve irányításáért perek tucatja van folyamatban egyfelől a Deutsche Telekom, másfelől a Vivendi és annak lengyelországi leányvállalata, az Elektrim között.

Egy lengyel fellebbviteli bíróság tavaly nyáron visszaítélte az Elektrim Telekomunikacjának a PTC 48 százalékát, és rábízta a PTC vezetését is, de tucatnyi más peres ügy van hátra.

Korábban, tavaly májusban a Vivendi már eljárást kezdeményezett egy francia bíróságon is a Deutsche Telekom ellen, és 2,2 milliárd eurót követelt a német távközlési vállalattól.

A Vivendi azzal vádolta a német vállalatot, hogy 2004-ben jogtalanul és előzetes értesítés nélkül szakította meg a PTC jövőjéről folytatott tárgyalásokat. A Vivendi azt állítja, hogy a Deutsche Telekom azért élt a jogszerűtlen módszerrel, mert minél olcsóbban akart hozzájutni a PTC részvényeihez, és ily módon kárt okozott a Vivendinek.

A Vivendi 2004-ben még 1 milliárd euróért túl akart adni a PTC-ben lévő részesedésén, a perindítás azonban fordulatot jelzett a két konszern vitájában.

A Deutsche Telekom 2004-ben, a PTC-ről folytatott egyeztetések összeomlása után, egy bécsi bírósághoz fordult, amely érvénytelennek minősítette a lengyel Elektrim kezében lévő PTC-papírok eladását a Vivendinek.

A történet 1999-ben kezdődött, amikor a pénzügyi nehézséggel küzdő Elektrim nem kívánta eladni a Deutsche Telekomnak az akkor 36 százalékos részét a PTC-ből. Védekezésül a Vivendihez fordult. Megalakították az Elektrim Telekomunikacját, ehhez átvitték az Elektrim PTC-részvényeit, és közösen 48 százalékra növelték a részüket a PTC-ben. Az akkoriban világméretű - néhány évvel később túlzottnak bizonyult - terjeszkedési rohama elején lévő Vivendi 1,2 milliárd eurót költött a lengyel tulajdonszerzésre, később még további 600 millió eurót fektetett egy külön alapba, amely az Elektrim Telekomunikacja majdnem 3 százalékát birtokolja.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36