Exportálja Magyarország a kínai import nagy részét
MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 29. 09:37
A Kínából évente bejövő 3,5 milliárd dollárnyi importból Magyarország 3 milliárd dollár értéket távközlési, számítástechnikai és szórakoztatóipari eszközökben újra exportál - mondta Huszty András, a magyar-kínai kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Tatabányán, a Kínai Szakmai Napon.
A kínai áru 10 százaléka ruházati termék.
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint az ITDH szervezésében tartott rendezvényen Huszty András elmondta, hogy Magyarország számára Kína a legnagyobb forgalmat lebonyolító partner az ázsiai térségben. Népességarányosan a kelet-közép-európai térség államai közül Magyarországon él a legtöbb kínai, számuk 35 000 főre tehető.
A miniszterelnöki megbízott szerint a Kínával szembeni közel 2 milliárd dolláros külkereskedelmi deficitet magyar technológiák exportjával, a Magyarországra érkező turizmus fejlesztésével és tőkeerős kínai nagyvállalatok magyarországi befektetéseivel, valamint kínai állami vállalatok vásárlásaival lehetne csökkenteni.

Kulcsszavak: Kína
Kapcsolódó cikkek
- A kínai fiatalok 85 százaléka szörföl a hálón
- Kína online háborúra készül
- Kábeltolvajok miatt akadozik az internet Vietnamban
- Hibás Symantec-frissítés bénított le kínai PC-ket
- A Microsoft és Vietnam szoftverkalózkodás elleni egyezményt írt alá
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A MySpace Kínában
- Az első iPhone-klónok
- 244 Vistát adtak el Kínában
- 20 %-os forgalombővülést vár a Microsoft Kínában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
2024. május 19. 14:40
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59