A Logitech a 25. születésnapját ünnepli

forrás Prim Online, 2006. október 2. 16:09
A Logitech, a személyre szabott perifériaeszközök világelső gyártója, ma ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az ünnepséget a cég képviselői egy svájci faluban, Apples-ben tartották meg, ahol a cég svájci irodáinak közel 300 alkalmazottján kívül az alapító-elnök, Daniel Borel, és az elnök-vezérigazgató, Guerrino De Luca is jelen volt.
A Logitech-et 1981. október 2-án alapították Apples falu egyik istállójában, ahol a híres Palo Alta műhely svájci testvérét akarták létrehozni. Daniel Borel, Pierluigi Zappacosta és Giacomo Marini eredetileg szoftverfejlesztésre hozta létre a céget a korszak Szilikon-völgy által inspirált kutató-szellemétől áthatva, és első körben a szoftverfejlesztésre akartak specializálódni. Innen ered a cég neve is, hiszen a “Logi- ” a francia “logiciel” szó rövidítése, ami azt jelenti, “szoftver”.

Az alapítók hamarosan rájöttek, hogy a kifejlesztendő grafikus felületű szoftver navigálásához valamilyen eszközre lenne szükségük. A Svájci Szövetségi Technológiai Intézetben (EPFL) tevékenykedő Jean-Daniel Nicoud professzor által készített, kísérleti stádiumban lévő egér felkeltette az érdeklődésüket, és ez irányította őket a mai pályájuk felé. Azóta 700 millió Logitech egér került forgalomba világszerte.

Ám a Logitech mai sikere nemcsak az egerek népszerűségének köszönhető. A Logitech 1992-ben az elsők közt tette dobta piacra a nagyközönség számára digitális kameráját (Logitech Fotoman). Ugyanebben az évben, szintén elsőként hozta forgalomba a sztereo hangszórópárból és egy mikrofonból álló hangrögzítőjét (Logitech AudioMan), 1995-re elkészítette és piacra dobta az első eszközt, amellyel élő és felvett videóanyagot lehetett küldeni az interneten keresztül (Logitech VideoMan), és ekkor jelent meg a cég első játékfelszerelése is (Logitech WingMan®). Javarészt az ilyen korai újítások fektették le a Logitech jelenlegi sikerének alapjait, amelyet tovább fokoznak a forradalmi kialakítású, vezeték nélküli egerek és billentyűzetek, a piacvezető internetes videó és audió kommunikációs eszközök, a digitális zene hallgatására és a játékokhoz kifejlesztett termékek széles skálája, valamint az univerzális távirányítók legújabb csoportja, amely az otthoni szórakozást emeli még magasabb szintre.

A 2006-os költségvetési évvel a cég a nyolcadik soron következő rekordévét zárta, és ez idő alatt két számjeggyel tudta növeli eladásait. Ez 1,8 milliárd dolláros forgalmat jelent, valamint rekord mennyiségű, 143 millió eszköz szállítását, illetve az audió eladások 112%-os és a kiskereskedelemben kapható videó eladások 36%-os növekedését.

- A mai jelképes nap rendkívül fontos a Logitech számára. Ma van 25 éve, hogy megalakultunk, és ez remek alkalom arra, hogy visszaemlékezzünk rá, honnan indultunk – mondta Guerrino De Luca. – Ami még ennél is lényegesebb, előre is nézünk, és megpróbáljuk megjósolni, mit tartogat számunkra a jövő. Következetes stratégiánknak köszönhetően a cég forgalma két számjeggyel nőtt az elmúlt nyolc évben, és örömmel látom, hogy cégünk diktálja az ütemet a korszerű technológia trendjeiben. A vezeték nélküli perifériaeszközök töretlen népszerűségnek örvendenek, az internetes kommunikáció és a digitális zene egyre sikeresebb, és mind nagyobb az igény az intelligens irányító eszközökre, amelyek leegyszerűsítik az otthoni szórakoztató médiarendszerek bonyolultságát.

- A Logitech egy időben született a személyi számítógépekkel, és mindig is az volt az álmunk, hogy szerepet játsszunk ebben a rohamosan fejlődő iparágban – tette hozzá Daniel Borel. – Ennek ellenére egyikünk sem hitte volna, hogy a Logitech ilyen szupervállalattá növi ki magát. Működésünk egyedülálló és nyereséges maradt ebben a roppant versenyszellemű üzleti környezetben. Visszatekintve kiváltságnak érezzük, hogy fennmaradtunk és továbbfejlődtünk, miközben annyi más cég eltűnt a piacról. Ma ugyanaz az álmunk, mint 25 évvel ezelőtt. Előttünk a jövő, és még annyi minden vár felfedezésre!
Kulcsszavak: +céginfo Logitech

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Adobe DNG Converter 16.3

A program segítségével a manapság népszerű digitális fényképezőgépek nyers képfájljait konvertálhatjuk át a sokak által támogatott DNG (Digital NeGative) formátumba.

2024. május 26. 12:49

GUIPropView 1.30

Az ingyenes GUIPropView átfogó információkat jelenít meg a rendszerben jelenleg megnyitott összes ablakról. A programmal ezeket az ablakokat bezárhatjuk, elrejthetjük, letilthatjuk stb.

2024. május 26. 12:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17