Új üzletágvezető a Bosch távközlési üzletágánál

forrás Prim Online, 2006. október 2. 16:32
Telegdy Péter (45) irányítja október elsejétől a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágát. A szakember az elmúlt hat évben a Pantel Távközlési Kft. üzletágvezetőjeként a kormányzati értékesítésért felelt.
Telegdy Péter a Budapesti Műszaki Egyetemen kapott villamosmérnöki diplomát, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen MBA fokozatot is szerzett. A Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágát eddig irányító Földházi Csaba – aki egyébként 12 évet töltött a cégcsoportnál – úgy döntött, más területeken keres kihívásokat, és a magánszférában dolgozik tovább.
Telegdy Péter elmondta: a távközlési piac egyik jelentős szereplőjénél folytathatja pályáját, így elsődleges feladatának tartja ennek a pozíciónak az erősítését. Fontos továbbá számára, hogy az évek óta együtt dolgozó csapat munkáját segítve biztosítsa az üzletág terveinek a megvalósítását, a Bosch egészére jellemző cégkultúra erősítését.
Kulcsszavak: Bosch-hu Bosch CIO

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36