Bosch távközlési és biztonságtechnikai szakmai nap

forrás Prim Online, 2006. október 9. 13:11
Hetedik alkalommal rendezi meg szakmai napját a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletága 2006. október 19-én a Hotel Mercure Budában.
A Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletága 2000-ben rendezte meg első szakmai napját azzal a céllal, hogy ügyfeleinek, partnereinek és majdani megrendelőinek bemutathassa a távközlés területén megjelenő újdonságokat, felhívja a figyelmet az általuk kínált új megoldásokra. Az első esemény sikere bebizonyította, hogy érdemes évente legalább egyszer megismételni a szakmai napot, így a hetedik rendezvény előtt elmondható: hagyomány lett a Bosch távközlési és biztonságtechnikai szakmai napjából.

– A szakmai nap két párhuzamos szekcióülésen zajlik, egyikben a kommunikációról, a másikban pedig a biztonságtechnikáról lesz szó – mondta el Telegdy Péter, aki október elsején vette át a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágának vezetését. – A kommunikációs szekció ülésén a köszöntőt elődöm, Földházi Csaba mondja, aki több mint 12 évet töltött a Bosch kötelékében.

A kommunikációs szekcióban Kővári István (Avaya) az Avaya One-X portfoliójáról, illetve az Avaya mobility-ről beszél majd, Batthányi Róbert (Nokia) az Avaya és a Nokia közös mobilmegoldásait ismerteti, míg Földházi Csaba (Bosch) az Integral termékcsalád jövőjéről tart előadást. Ezt követően a szakmai nap résztvevői a különböző termékeket egy élő bemutató keretében is kézbe vehetik és kipróbálhatják.

– A 7. Bosch távközlési és biztonságtechnikai szakmai napra mintegy 150 vendéget várunk – jelezte Telegdy Péter üzletágvezető. – Nemcsak azokat, akikkel eddig is együtt dolgozhattunk, hanem olyanokat is, akik ma még csak érdeklődnek az általunk kínált megoldások iránt.
Kulcsszavak: távközlés Bosch

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36