Tőzsde helyett akvizíció - Internet Hungary 2006

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 18. 09:15
A kis internetes cégek nem mennek a tőzsdére, hanem a már ott lévő, konszolidált üzletmenettel rendelkező, nagy internetes cégek vásárolják fel őket - mondta Simó György, a T-Online Magyarország Zrt. Vezérigazgatója kedden Tihanyban, az Internet Hungary 2006 konferencia fórumán.
A felvásárlások, összeolvadások és a tőzsde témaköréről tartott fórumon Simó György hangsúlyozta: úgy látja, hogy nem szerves fejlődés révén nőnek az internetes cégek, hanem felvásárlásokkal. Példaként említette, hogy a Cisco például felvásárolt mintegy 100 céget az elmúlt 6-8 évben, s a növekedésének az egyik alapja, hogy folyamatosan felvásárol perspektivikus, új technológiákat reprezentáló kis cégeket. Ugyanezt műveli a Google is, illetve Magyarországon az Index, az Origo és a Startlap  - tette hozzá.

"Ennek a játéknak ugyanis a neve a látogatottság, aminek nőnie kell, illetve meg kell akadályozni, hogy a vezető pozíció visszaessen" - vélekedett a T-Online képviselője. Elmondta: az első nagy akvizíciójuk a freemail volt, amelyet egy nonprofit alapítványtól vettek meg, s akkor volt 120 ezer freemail felhasználó, ma pedig már eléri a számuk a kétmilliót.

Simó György hangsúlyozta azt is, hogy a T-Online nem feltétlenül vásárlással tesz a portfólió részévé valamely céget, hanem például tartós szerződéssel.

A vezérigazgató rámutatott: öt éven belül szinte minden mobiltelefon alkalmas lesz e-mail küldésére, alapszintű internetezésre. Szavai szerint az internetes médiumok mögött van az erő, mert szerinte több újságolvasó és tévénéző nem lesz, viszont egyre több az internetes információt fogyasztó ember.

A növekedés arról fog szólni, hogy komoly üzleti vállalkozások jelennek meg a médiumukban, de a szolgáltató szférában és a kereskedelemben is, s minél nagyobb lesz az internetezők köre, annál jobban élnek meg - vélekedett, megjegyezve: mindig szükség lesz azonban arra, hogy centralizált struktúrájú piacok jöjjenek létre.

Simó György szerint a magyar internet nem fejlődne, ha nem három tőkeerős cég húzná. Rámutatott: a magyar elektronikus kereskedelem nem fejlődik, mert  nincsenek mögötte komoly befektetések és egy centralizált struktúra. Szerinte ezt a fejlődést vagy a tőzsdei kapitalizáció tudja dinamizálni, vagy pedig a tőkeerős cégek.

Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság című lap képviseletében azt hangsúlyozta, hogy a magyar internetes cégek növekedésének, illetve látókörbe kerülésüknek egyik lehetséges útja a tőzsde.

Gerentsér Imre, a Sanoma képviseletében elmondta: felvásárláskor nem lényeges szempont számukra, hogy a magyar internetes cég jelen van-e a tőzsdén vagy sem. Egyszerűen azért, mert nagyon kevés van ott, másrészt pedig olyan stádiumban lévő vállalkozások voltak számukra érdekesek, amelyek még kicsik a tőzsdére kerüléshez - mutatott rá. Megjegyezte: a Sanoma - amelyet a helsinki tőzsdén jegyeznek - már belépett a televíziós piacra is a Story TV indításával.

Vaszily Miklós, az Index képviselője azt hangsúlyozta, hogy a tőzsde nem szerepel a terveik között, ugyanis nem az a stratégiai céljuk, hogy hogyan adják el a céget, hanem hogy miként építsék azt tovább. Közölte: az Index a magyar internetes tartalomgyártó piac egyik meghatározó szereplője kíván lenni stabilan.

Vaszily Miklós szerint forr az internetes piac, azaz igen gyorsan kerülnek ki új szolgáltatások, s ma nem az eladás, hanem inkább a piaci részesedés-növelés a cél. Szerinte a következő évek egyik nagy kérdése az lesz, hogy milyen egyensúly alakul ki a fogyasztók által generált tartalom és a saját tartalomgyártás között.

A fórumot követően a T-Online vezetői sajtótájékoztatón mutatták be a T-Home elnevezésű televíziót, amely internet alapú televíziós szolgáltatás, s azt számítógép közbeiktatása nélkül, távirányító segítségével lehet működtetni; a T-Commal együttműködésben november 6-tól kezdik meg az IP TV szolgáltatást. Simó György elmondta, hogy a beépített digitális videorendszer segítségével 90 órányi műsort lehet felvenni, s tartalmaz több mint száz filmből álló videotékát is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36