Tovább bővül a Tele2
Előzőleg, júniusban, a német E.ON energiaszolgáltató svéd távközlési leánycégét, az E.ON Bredband Sverige AB 75,1 százalékát vette meg a Tele2, 409 millió svéd koronáért.
A Tele2 pályázott a szerb Mobi63 - a volt Mobiltel - mobilszolgáltatóra is, de azt júliusban a norvég Telenornak - a magyar Pannon tulajdonosának - adta el a szerb kormány, 1,93 milliárd dollárért.
Az 1993-ban alapított Tele2 AB hálózattal nem rendelkező távközlési szolgáltató, amely nagykereskedelmi áron vásárol szabad kapacitásokat az egyes országok cégeitől, közte Magyarországon is. A társaság nem épít és nem fektet be hálózatba, kiadásainak nagy részét ügyfelek szerzésére fordítja.
Emiatt a Tele2 adózott eredménye meredeken csökkent a második negyedben. Egyes piacokon nőttek a piacmegdolgozási kiadások, miközben nem nőtt a várt mértékben a szélessávú internet-, illetve mobil-előfizetők száma. A társaság lefelé módosította idén várható árbevétel-növekedését, miután a vezetékes üzletág a vártnál is jobban zsugorodik.
Az adózott eredmény 57 százalékkal 292 millió svéd koronára csökkent a tavalyi második negyedévi 676 millióhoz képest. A bevétel 11,9 százalékkal 13,48 milliárd svéd koronára nőtt 12,04 milliárdhoz képest, a tavalyi év végi felvásárlásoknak és egyes piacokon, egyebek mellett Oroszországban elért szerves növekedésnek köszönhetően.
Tavaly a Magyarországon is terjeszkedő Tele2 csoport adózott eredménye 2,341 milliárd svéd korona lett, 31,7 százalékkal kevesebb a 2004-es 3,428 milliárdnál.
Az üzemi eredmény 3,51 milliárd svéd koronára gyarapodott 4,318 milliárdról, az (EBITDA) 6,578 milliárd koronára apadt 6,629 milliárdról, a forgalom 16 százalékkal 49,943 milliárd koronára emelkedett 43,033 milliárdról.
A nyereségességet egész évben terhelte a gyors terjeszkedés: az év végén 13 európai országban 1,2 millió ügyfélnek nyújtott a Tele2 széles sávú szolgáltatást, több mint kétszer annyinak, mint 2004 végén. Az utolsó negyedévben az összes szolgáltatásban egymillió volt az új ügyfelek száma Oroszországban, a balti országokban és Horvátországban. Továbbra is jól teljesített a már megdolgozott körzetek közül Közép-Európa: ott az EBITDA 100 százalékkal nőtt 2004-hez képest.
A terjeszkedés eredményeképp a megbízhatóbb - a beszámoló szerint "jelentősen nagyobb" - jövedelmezőséget csak 2007-re ígérik a cégnél.
2004-ben a Tele2 adózott eredménye, a korábbi könyvelési módszer szerint, 21 százalékkal 1,902 milliárd svéd koronára csökkent a 2003-as 2,396 milliárdról.
Az üzemi eredménye 49 százalékkal 2,789 milliárd svéd koronára emelkedett 1,866 milliárdról, a pénzforgalmi többlete (EBITDA) 16 százalékkal 6,618 milliárd svéd koronára gyarapodott 5,71 milliárdról, a forgalma 17 százalékkal 43,03 milliárd svéd koronára bővült 36,91 milliárdról.
Kapcsolódó cikkek
- A Tele2 eladta dán leánycégét a norvég Telenornak
- Tele2: Közép- és Dél-Európa rosszul szerepelt
- Tele2: veszteséget okozott a nagy piacmegdolgozás és a vezetékes üzletág
- Népszerű a modemes csatlakozás is
- Tele2: sokat költött marketingre
- A Tele2 megvette az E.ON távközlési leánycégét
- A Tele2 Csehországban a Radiokomunikace-é
- 2 forintos percdíjak a Tele2 kétéves születésnapja alkalmából
- Áprilisban olcsóbb betárcsázós internet a Tele2-től
- A Tele2 nem tartja jogosnak a Gazdasági Versenyhivatal bírságát
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.