Vita az angolról és a latin betűkről Athénban

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 3. 09:46
Az angol nyelv és a latin betűk világhálós hegemóniája volt az egyik fő vitatéma az Athénban az internet irányításáról csütörtökön befejeződött világkonferencia résztvevői között.
Több felszólaló is bírálta az angol nyelv és a latin ábécé túlsúlyát, és azt sürgette, hogy az internet legyen soknyelvű, minden írásmód számára elérhető: így járuljon hozzá a kulturális sokszínűség megőrzéséhez.

A felszólalók ugyan elismerték, hogy tartalmában a világháló is soknyelvű, hiszen vannak rajta kínai, orosz vagy héber és más írást alkalmazó webhelyek, ám kifogásolták, hogy a domainnevek mind angol nyelvűek és latin betűsek, amiként az internetet működtető szoftverek is angolul íródnak.

"Ez főleg a nemzetek közötti egyenlőség szempontjából probléma, de gazdasági tétjei is vannak. Például egy kínai cégnek, amely jelen akar lenni a világhálón, olyan írásban kell megneveznie magát, amely nem a sajátja" - magyarázta el az AFP-nek a konferencián Franciaországot képviselő Bertrand de La Chapelle. A honlapok létrehozásához komoly angol nyelvi ismeretekre van szükség, mivel az internet informatikai megfogalmazása (a html) ezen a nyelven született.

Adama Samassékou, az Afrikai Nyelvek Akadémiájának elnöke úgy vélekedett, hogy "az ilyen uniformizálás hosszú távon a nyelvek túlélését veszélyezteti. Afrika számára a tét az, hogy az új informatikai társadalom ne rekessze ki afrikaiak millióit."

Hu Csi-heng (Hu Qiheng) asszony, a Kínai Internetes Társaság elnöke úgy fogalmazott, hogy "bár Kínában 300 millióan tanulnak angolul, nem szívesen használják a latin betűket nyelvük átírására."

(Ennek azonban némileg ellentmond, hogy a latin betűs, úgynevezett pinjin átírást általánosan oktatják az iskolákban több célból is: egyrészt az idegen nyelvek tanulásához, másrészt a kínai írásjegyek fonetikai értékének jelzéséhez, és nem utolsósorban az internet és a mobiltelefon használatához.)

A vita más résztvevői viszont azt hangsúlyozták, hogy az internet egy nyelvet használó egységes felépítése lehetővé teszi annak elkerülését, hogy a világháló szétessen. Az internetet létrejötte óta amerikai mérnökök irányítják egy olyan szervezetből (ICANN), amelynek székhelye az Egyesült Államokban van.

"Ma egyetlen web létezik, ez koherens világháló. Ha mindenki a saját szögletében kezd rendszereket létrehozni, a hálózat balkanizálódhat" - mutatott rá az egyik fenyegetésre Bernard Benhamou francia politológus.

Az UNESCO, az ENSZ oktatási, tudományos és nevelési szervezete képviseletében Elizabeth Longworth azt hangsúlyozta, hogy az internet ma "inkább közérdekű, mint szuverenitási vagy nemzeti kultúrák védelmére szolgáló tér". A felhasználók számára a keresőprogramok, mint a Google vagy a Yahoo fejlesztése lehetővé teszi a webcímek (http//:... ) mellőzését és csak a saját név magadását, vagy szélesebb körű kutatás esetén a saját nyelven megadott kulcsszóval történő keresést.

"Ha szeretném megtudni az athéni szállodámhoz közel lévő vendéglő nevét, elég beütnöm a kérdést a Google-ba és megkapom a választ. Akkor hát miért kellene létrehozni egy másik rendszert?" - tette fel a költői kérdést egy japán résztvevő.

  • 2006. október 30. és november 2. között Athénban tartotta alakuló ülését az Internet Governance Forum (IGF). Az ülés megrendezésére az ENSZ 2005 novemberében, az Információs Társadalom Csúcstalálkozóján (WSIS) kérte fel Kofi Annan főtitkárt. A fórum munkájában - mint a főtitkár által az ülés előkészítésére felkért nemzetközi Tanácsadó Csoport tagja - Kovács Kálmán államtitkár is részt vesz.

Az ENSZ által felügyelt folyamat célja az internet zavartalan fejlődésének biztosítása, és az általa kínált lehetőségek kihasználása révén a digitális szakadék valamennyi dimenziójának csökkentése, majd felszámolása.
Kulcsszavak: ENSZ internet

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09