Az eBay-en 1000 eurónál is drágább a PS3

Genda Csongor Zoltán, 2006. november 13. 20:19
Japánban múlt héten debütált a Sony új generációs konzolja, azonban már jóval a nyitás előtt kígyózó sorokat lehetett látni az üzletek előtt. Az ott várakozó emberek között a valóban a PS3-ra vágyó helyi lakosok mellett azonban számtalan felbérelt kínai is álldogált.
Az eseményekről tudósító amerikai újságírók figyeltek fel arra, hogy a tömegben számtalan kínai személy is van, akiket vagy a tehetős és kényelmes konzolrajongók vagy pedig a jókora anyagi haszonra számító viszonteladók bíztak meg azzal, hogy állják ki helyettük a sort. A jelenlévők elmondása szerint a tömegben ácsorgó felbérelt emberek fiatal nők és idősödő férfiak voltak, akik némi pluszpénzért hajlandóak voltak magukra vállalni az ezzel járó kényelmetlenséget. Nyitás után a sorban állók megrohamozták az üzleteket, és mindössze pár óra leforgása alatt el is kapkodták a szigetországnak szánt százezer darab játékgépet.

Hivatalosan 499 (20 GByte-os modell) illetve 599 (60 GByte-os modell) dolláros árakon juthatnak hozzá a vásárlók a PlayStation 3-hoz, azonban időközben már megjelentek az első ajánlatok az eBay-en is, ahol ezer euró fölötti árakon értékesítik az ügyeskedők ezen konzolokat.

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

2024. március 23. 13:55

Erősödő partnerség a BMW-vel

Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar csatlakozásával bővült a BMW és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködési megállapodás. A szerződésmódosítást kedden írták alá az egyetem és az autógyár vezetői.

2024. március 21. 14:43

A Continental nyári gumiabroncsa elnyerte az Auto Bild legjobb értékelését

A Continental PremiumContact 7 abroncsa „Példás" minősítést nyert el a német Auto Bild szaklap által legutóbb közzétett teszten (24/03/07. szám), melyen 54 másik nyári autógumit vizsgáltak. A 205/55 R 16 méretű nyári modelleket egy VW Golf VIII-on tesztelték. Az Auto Bild szerkesztői értékelésükben a következőket írták a PremiumContact 7-ről: „Prémium futófelületi mintázat, példaértékű teljesítmény vizes és száraz úton egyaránt, a legrövidebb vizes és száraz féktávolság, jó futásteljesítmény". A Continental Uniroyal márkájú RainSport 5 abroncsa „kielégítő” minősítést kapott a vizes időjárási körülmények között tanúsított tulajdonságainak köszönhetően.

2024. március 19. 14:43

Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé

Figyelemre méltóan gyors változásoknak lehetünk tanúi manapság az autóiparban – gondoljunk akár a vezetéstámogató rendszerekre, az elektrifikációra vagy az újrafelhasználásra. Átalakulnak a vásárlási szokások is, az autószalonok helyett egyre többen vesznek járművet online. A generatív mesterséges intelligencia pedig várhatóan még több változást kényszerít ki. Az iparág saját versenyképességének fenntartásáért nagy figyelmet fordít a digitalizációra. 

2024. március 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05