Tíz közül két európai háztartásban található nagy képernyős tévékészülék

forrás Prim Online, 2006. november 16. 17:00
A televíziózás elterjedtsége közel 100 százalékos az Európai Unióban, tíz közül kettő európai háztartás (20 százalék) pedig nagy képernyős televízióval rendelkezik. Ez az arány Magyarországon a legalacsonyabb, nálunk mindössze 3 százalék – derül ki a TNS közvélemény-kutató cég Európai Bizottság számára végzett speciális Eurobarometer felméréséből.
A 25 tagállamban és a felvételre váró két országban, a második körben csatlakozó államokban, valamint a ciprusi török közösségben összesen mintegy 30 000 főt megszólító felmérés szerint a nagy képernyős technológia jól meghonosodott az Egyesült Királyságban és Írországban. A nagy képernyős televíziók piaci aránya az Egyesült Királyságban a legmagasabb, ahol szinte minden második háztartásban (44 százalék) legalább egy nagy képernyős tévékészülék található. Írország szerepelt másodikként, ahol a háztartások 38 százaléka büszkélkedhet nagy képernyős televízióval. A harmadik helyezett Hollandia (30 százalék) háztartásait szorosan követték a luxemburgiak (28 százalék). A nagy képernyős készülékek Olaszországban, Belgiumban, Ausztriában és a skandináv országokban is elterjedtek; itt 20 százalékos vagy annál magasabb a nagy képernyős televíziók használatának aránya. Másfelől az új tagországok összesített adatai elmaradnak a 25 európai uniós ország 20 százalékos átlagától. A legalacsonyabb arányszámot Magyarországon (3 százalék), Görögországban (5 százalék) és Máltán (6 százalék) mérték.

Az Európai Unióban a háztartások túlnyomó többsége (77 százalék) még mindig hagyományos tévékészüléket üzemeltet otthonában. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a kizárólag nagy képernyős tévével rendelkező háztartások aránya az Európai Unió 25 országában öt százalék, és a 25 EU-állam háztartásainak 15 százaléka nagy képernyős és hagyományos készüléket is üzemeltet otthonában.

A hagyományos televíziók elterjedtsége rendkívül magas, különösen Görögországban, Spanyolországban és Cipruson (98 százalék). A hagyományos televíziók használata a Cseh Köztársaság (90 százalék) kivételével valamennyi új tagországban meghaladja a 25 EU-tag 91 százalékos átlagát. Kevesebb hagyományos tévékészüléket használnak Belgiumban (84 százalék) és Luxemburgban (85 százalék). Ami a nem európai uniós tagországokat illeti, a hagyományos tévék használata Törökországban és a ciprusi török közösségben (98 százalék), illetve Horvátországban (95 százalék) is magas. A bulgáriai és romániai eredmények az EU 25 tagállamának átlagához közelítenek.

Megfigyelhető volt, hogy összességében kevesebb hagyományos tévékészülék található Belgiumban (84 százalék) és Luxemburgban (85 százalék). Úgy tűnik azonban, hogy ezekben az országokban több olyan háztartás van, amelyben kizárólag nagyképernyős televízió található.

Azokban az országokban, ahol magasabb a legalább egy nagy képernyős tv-készülékkel rendelkező háztartások aránya – az Egyesült Királyság, Írország, Hollandia, Olaszország, Svédország, Finnország és Dánia – ez a jelenség annak tudható be, hogy mindkét technológiát használják a háztartásokban.

Marita Carballo, a TNS Polling & Social globális vezetője így nyilatkozott az eredményekről: “Érdekes, hogy Európában milyen mértékben elterjedt a televíziózás: az európai háztartások mintegy 100 százaléka legalább egy tv-készülékkel rendelkezik. Megfigyelhető a nagy képernyős technológia terjedése; ennek éllovasa az Egyesült Királyság és Írország, ahol tízből öt, illetve tízből négy háztartás legalább egy nagy képernyős készülékkel rendelkezik.”
Kulcsszavak: televízió felmérés EU

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36