Megkezdődött Amerikában a sorban állás a PS3-ért

Milkovits Gábor, 2006. november 16. 21:37
A múlt szombati japán start után helyi idő szerint pénteken 0 órakor kezdik Amerikában árusítani a Sony PlayStation 3 játékkonzolt, amelyért már csütörtök délután sok helyen hosszú sorokban gyülekeztek a megszállott videojátékosok.
A Sony első körben 400 ezer PS3-at tervez piacra dobni a tengerentúlon, amiket valószínűleg az első napokban elkapkodnak majd, csakúgy, mint ahogy egy hete Japánban történt. A gyártó a távol-keleti szigetországban csak szombaton és vasárnap 88 ezer darabot értékesített a most rendelkezésére álló százezres készletből, így a hiány miatt a spekulánsok többszörös áron kínálják a PlayStation 3-at az interneten. Mindez azt jelenti, hogy a most Amerikában sorban állók közül szintén sokan csalódottan kell majd, hogy hazamenjenek. A Sony ugyanakkor az alkatrészgondok ellenére változatlanul tartja magát ahhoz, hogy 2007. március végéig a két fontos piacon, valamint még néhány távol-keleti országban összesen 6 milliót értékesít majd a konzolból.

A Blu-ray optikai meghajtóval ellátott készülék 20 GB-os verziója 499, a 60 GB-os pedig 599 dollárba kerül, illetve márciustól Európában ugyanennyi euró lesz. A riválisok közül a tavaly év vége óta kapható Microsoft Xbox 360 ára 299, illetve a 20 GB-os modell esetében 399 euró, viszont jelenleg nem tartalmaz tartozékként DVD meghajtót. Az újszerű távvezérlővel ellátott, a PS3-tól és az Xbox 360-tól teljesítményben némileg elmaradó Nintendo Wii az Egyesült Államokban november 19-től, Európában pedig december 8-tól lesz megvehető, 249 dollárért, illetve euróért.
Kulcsszavak: konzol Sony

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36