Óriási érdeklődés mellett debütált a Wii Amerikában

Milkovits Gábor, 2006. november 20. 20:01
Több ezren álltak sorba a Nintendo új Wii játékkonzoljáért szerte Amerikában a vasárnapi piaci premier napján.
Helyszíni tudósítások szerint a két fő helyszínen, New York-i Times Square-en lévő Toys „R” Us videojáték-üzlet előtt mintegy ezren, a hollywoodi Universal City Walk bevásárló- és szórakoztató-központban található GameSpot boltnál pedig legalább 900-an várták a Nintendo új játékkonzoljának árusítását. Éjfélkor New Yorkban a legelső készüléket egy Isaiah „Triforce” Jackson nevű megszállott rajongó vehette birtokába, aki az esemény tiszteletére fekete bőr Nintendo kabátot és „Legend of Zelda” pólót öltött magára. A Nintendo nem közölte, hogy pontosan hány darab Wii konzolt tartalékolt az amerikai startra, a japán premierre mindenesetre 400 ezret készített elő, szemben a csupán 100 ezer Sony PS3-mal.

A Wii Japánban december 2-án, Európában pedig 8-án kerül forgalomba, 249 eurós áron. Ami a relatív olcsóságot illeti, a kétféle Xbox 360 ára jelenleg 299 és 399 euró, a szintén kétfajta Sony PS3-é pedig a halasztott márciusi premierkor előreláthatólag 499 és 599 euró lesz. A Nintendo a 2006-os ünnepi bevásárló szezonban hozzávetőlegesen 4 millió Wii játékkonzolt tervez értékesíteni világszerte, ami kétszerese a Sony PS3 előirányzatának.

A Nintendo következő generációs konzolja úgy tud olcsóbb lenni a rivális termékeknél, hogy teljesítménye kisebb, illetve nincsen ellátva annyiféle újdonságnak számító funkcióval, mint például a Sony PS3. A Nintendo a látványos technikai újítások helyett inkább a minél jobban kidolgozott, minél több fogyasztói réteget megcélzó, és minél sokoldalúbb játékprogramokat tekinti kulcsfontosságúnak a konzol sikere szempontjából. Kiemelhető még a Wii-vel kapcsolatban az egykezes, mozgásérzékelős távvezérlő, amely alapvetően átértelmezheti a videojátékok eddig megszokott vezérlését.
Kulcsszavak: konzol Nintendo

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36