SMS-ben, MMS-ben érkezik a tolvaj mobiltelefon vírus

forrás Prim Online, 2006. november 29. 08:31
A Kaspersky Lab, az egyik vezető információbiztonsági szoftverfejlesztő vállalat mobilvírusokról szóló összefoglalója szerint az okostelefonok terjedésével a mobilvírusok már nem csak a víruslaborok kutatóinak okoznak fejtörést, hanem az egyszerű felhasználóknak is. A 2004-ben megjelent első olyan vírusok óta, mint például a Cabir volt, a mobilkártevők száma napjainkra 200 fölé emelkedett. A kutatók előrejelzése alapján már nem kell sokat várnunk az első komolyabb, mobilokat érintő vírusjárványra sem.
A Kaspersky elemzés szerint a víruskészítők tisztában vannak az okostelefonok gyengéivel. Legnagyobb részük a Nokia választásának köszönhetően Symbian operációs rendszerrel működik, emellett lassan nyer teret a Windows Mobile. Furcsa paradoxon, hogy bár a Symbian rendszer rendkívül elterjedt, hibáiról kevesebbet tudnak a kutatók, mint a Windowséról, amely kevéssé népszerű, ám a vírusok által könnyen támadható.  Alex Gostev, a Kaspersky kutatója szerint ez talán annak is köszönhető, hogy a kutatók inkább a Microsoft termékekre fókuszálnak. A közeljövőben pedig várhatóan a jobban ismert, ám kevéssé biztonságos Windows operációs rendszerrel ellátott telefonok is komolyabb piaci részesedést szerezhetnek.

A mai mobilvírusok nagyjából ugyanarra képesek, mint a számítógépes vírusok. A klasszikus vírusokon és férgeken kívül már telefonokra tervezett kémszoftverek, trójai- és hátsóajtó programok segítségével is lophatnak személyes adatokat a hackerek. A kártevők Bluetooth-on, MMS-en, vagy SMS-en terjednek és futtatható fájlokat fertőznek meg, meglévő alkalmazásokat cserélnek le, vagy tesznek működésképtelenné. Egyes fajtáik személyes adatokat lopnak, illetve törölnek, valamint hatástalanítják a telepített antivírus programokat.

Gostev az összefoglalóban arról is ír, hogy míg a számítógépeket támadó vírusok elsősorban az operációs rendszerek biztonsági réseit használják ki, a mobilvírusok az emberek hiszékenységére épülnek. „A mobil kártevők azért is tudnak gyorsan terjedni, mert egy átlagos ember nem rendelkezik informatikai tudással, hiszen csak telefonálni szeretne.” Az évek folyamán a magas áruk miatt luxuscikknek számító okostelefonok ára pedig csökkenni kezdett, ezért egyre több felhasználó rendelkezik ilyen készülékekkel. Gostev állítása szerint a számítógépes vírusokhoz hasonlóan a mobil kártevők is ugyanazokban az országokban íródnak, elsősorban Kínában és Dél-Koreában. A mobiltelefon használat népszerűsége és az okostelefonok aránya ezekben az országokban azonban magyarázatot ad az ázsiai fölényre.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50