Vádat emeltek egy román férfi ellen több mint 150 amerikai kormányzati számítógép feltörése miatt

MTI Sajtóadatbank, 2006. december 4. 08:02
Vádat emeltek Los Angelesben egy román férfi ellen azért, mert a gyanú szerint betört több mint 150 kormányzati számítógépre és összesen másfél millió dollárnyi kárt okozott, többek között az amerikai űrkutatási hivatalnak - jelentette be pénteken az Egyesült Államok szövetségi ügyészsége.
A 26 éves aradi férfit ötven rendbeli számítógépes kalózkodás és egy rendbeli összeesküvés miatt vonják felelősségre. Ha valamennyi vádpontban bűnösnek találják, akár 54 évi börtönbüntetésre is ítélhetik.

A férfi ellen már Romániában is folyik büntetőeljárás számítógépes kalózkodás miatt, s azután szállítják át az Egyesült Államokba, hogy ez az első eljárás befejeződött.

A feltételezés szerint a román férfi a WhiteHatTeam néven működő hackercsoport tagja volt. A banda elsősorban amerikai kormányzati gépekre próbált meg betörni, mert ezek a világon a legbiztonságosabbak közé tartoznak. Miután bejutottak, olyan jelszavak után kutattak, amelyekkel más számítógépekre is beléphetnek.

A feltört gépek tudományos adatok gyűjtésére, tárolására, elemzésére és technológiai kutatásokra szolgáltak.

Az okozott károk helyreállítása 1,5 millió dollárjába (mintegy 292 millió forint) fog kerülni az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA), az energiaügyi minisztériumnak és a haditengerészetnek.
Kulcsszavak: NASA hacker

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52