A Siemens hosszabbít a Magyar Telekomnál

Kovács Attila, 2006. december 19. 16:10
A Siemens Communications ma bejelentette, hogy életciklus-támogatást nyújt a Magyar Telekom EWSD távbeszélőközponti/alközponti hálózata számára.
A Magyar Telekom az Siemens Networksöt bízta meg digitális alközponti hálózatának teljes életciklusra szóló karbantartási feladataival. A megbízás értelmében a Siemens távközlési hálózatokkal foglalkozó leányvállalata biztosítja a legnagyobb magyarországi telekommunikációs cég számára szükséges szoftver csomagokat és a hálózati infrastruktúra folyamatos szervizelését. A szerződés 2010 végéig szól.

A megállapodás újabb állomását jelzi a Siemens és a Magyar Telekom között fennálló, sok évre visszatekintő együttműködésnek. A megbízás szolgáltatás keretében a Siemens támogatást nyújt a Magyar Telekom vezetékes telefóniára vonatkozó középtávú tervei megvalósításához, de lehetővé teszi az új távközlési technológiák igénybe vételét is. Az együttműködés a fenntartási és üzemeltetési támogatást éppúgy magában foglalja, mint a TDM-hálózat számára történő szoftverfrissítést. 

Az EWSD vezetékes alközponti hálózat működtetésének alapja a Siemens „Network Care Complete” szolgáltatása, amely hosszú távon biztosítja a hálózat problémamentes üzemelését, s ezzel védi a távközlési vállalat befektetéseit. A rendszer három részből – egy karbantartási, egy ehhez tartozó teljes körű felügyeleti és egy alkalmazási csomagból – áll.

A karbantartási csomag mind a hálózat-fenntartási mind pedig az üzemeltetési (menedzsment) rendszer számára lehetővé teszi a szoftverfrissítést. A felügyeleti csomag részei az online ügyfélszolgálat, a hibadiagnosztizálási és probléma-megoldási szolgáltatás valamint a hét minden napján 24 órán keresztül elérhető sürgősségi szerviz, amely biztosítja a hálózat rendelkezésre állási mutatóinak magas szinten tartását. Az alkalmazási csomag az új szoftverek gyors felinstallálását, beállítását és hálózati integrációját segíti elő.  A szolgáltatás felhasználójaként a Magyar Telekom 2010-ig pontosan megtervezheti az EWSD alközponti hálózat működtetésével kapcsolatos költségeit.
 
Kulcsszavak: Siemens Magyar Telekom

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05