Aktivizálódik az Írisz-Sulinet program
Az Oktatási Minisztérium 2000-től az Írisz-Sulinet program keretében nyilvános internet-hozzáférési lehetőségeket épít ki olyan helyszíneken, ahol általános és középiskolás diákok, illetve pedagógusok az iskolán kívül is igénybe tudják venni az Írisz-Sulinet szolgáltatásait - mondta a miniszter. A tárca tervei szerint jövő évben mintegy ötvenmillió forint értékben - így a nagyobb gyermekkórházakban, könyvtárakban - körülbelül 300 számítógépet szerelnek fel. A működtetés költségeit kezdetben a Sulinet programiroda finanszírozza, később szponzorok bevonásával és segítségével szeretnék a kiadásokat fedezni.
Pokorni Zoltán beszámolt arról is, hogy a tartalomfejlesztés keretében szeptembertől megújult Írisz oldalakon megforduló, információt kereső látogatók száma a januárihoz képest ötszörösére nőtt, és novemberben meghaladta az egymilliót. Közölte: jelenleg az Írisz-Sulinet programon keresztül 1526 oktatási intézmény kapcsolódik a világhálóhoz. Ez évben megkezdődött a szakiskolák bekötése. Eddig az ilyen típusú intézmények mintegy felét, azaz száz iskolát kapcsoltak be a rendszerbe. A most kimaradó intézményeket jövőre csatlakoztatják a világhálóhoz - ismertette Pokorni Zoltán.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- A következő évtized a számítástechnikáé
- Magyarország képes történelmi kronológiája a Sulinet Digitális Adatbázisban
- Informatikai fejlesztési normatíva szeptembertől
- 1848 – stratégiai játék
- Normatíva segíti a közoktatási informatikai fejlesztéseket
- Győztest hirdettek az Innovatív oktatás versenyén
- Informatikai fejlesztések a közoktatásban
- Magyar Bálint: minden iskolában lesz internet 2005 végéig
- Sulinet-Microsoft pályázat: innovatív oktatás infokommunikációs eszközökkel
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.