Montenegrói leányvállalatok: további fejlemények a vizsgálattal kapcsolatban
A vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy a társaság, a TCG és a Monet bizonyos munkavállalói elektronikus dokumentumok megsemmisítésével és megváltoztatásával akadályozták a vizsgálatot. Különösen a vizsgálatot segítő informatikai igazságügyi szakértő cég jutott arra a megállapításra, hogy hét munkavállalóhoz tartozó tíz számítógép merevlemezéről dokumentumokat töröltek, illetve “eltüntető” (wiping) szoftver használatával véglegesen helyreállíthatatlanná tették a törölt dokumentumokat. A vizsgálók megállapították, hogy a törölt elektronikus dokumentumok több, a vizsgált szerződésekhez kapcsolódó dokumentumot tartalmaztak. E törlésre és eltüntetésre irányuló tevékenység azt követően történt, hogy a Magyar Telekom dokumentum megőrzésre szóló felhívást bocsátott ki, kérve ezen szerződésekhez kapcsolódó dokumentumok megőrzését. A dokumentumok szándékos megsemmisítésének eredményeként a vizsgálók nem tudták áttekinteni a vizsgálat szempontjából releváns dokumentumokat.
A független vizsgálók eddig nem szereztek megfelelő bizonyosságot, hogy a négy vizsgált szerződés bármelyikének eredményeként a társaság vagy annak leányvállalatai a szerződések ellenértékeként kifizetett összegekkel arányos szolgáltatást kaptak volna. Nem világos, hogy kik a valós szerződő felek e szerződések alapján, és bizonyos szerződések megfogalmazása nem kellően pontos a Magyar Telekom nyújtandó tényleges szolgáltatások tekintetében. A független vizsgálók nem tudták egyértelműen meghatározni a szerződések célját, így lehetséges, hogy ezek nem megfelelő célból köttettek. Az eddigi megállapítások alapján a társaság könyvvizsgálójának aggályai kellően megalapozottak voltak.
A Magyar Telekom 2005. évi gyorsjelentése a szerződések közül kettőt - 1,12 milliárd Ft összegű kifizetést – aktivált költségként tartalmazott. A vizsgálat időközi megállapításai alapján a társaság most a négy szerződés kapcsán a teljes 2 milliárd Ft-os kifizetést költségként számolta el az “egyéb működési költségek - nettó” soron. Ezzel arányos mértékű hatás mutatkozik többek között az adóban, a kisebbségi részesedésben, valamint az eredményben a társaság 2005. évi gyorsjelentésének megfelelő részeiben közzétett adatokhoz képest.
A vizsgálat következményeként a Magyar Telekom több munkavállalót is felmentett a munkavégzés alól, akik időközben megszüntették munkaviszonyukat. A munkavégzés alól felmentett munkavállalók között voltak a társaság stratégiai területének tagjai, valamint a TCG egyik vezetője. A korábban közzétetteknek megfelelően a TCG igazgatósági tagjait szintén leváltották.
A vizsgálat során a vizsgálatot végzők egy másik leányvállalatnál számos olyan szerződést is beazonosítottak, amelyek további vizsgálatot tehetnek szükségessé.
A vizsgálat felszínre hozott bizonyos hiányosságokat a Magyar Telekom belső kontrolljainak és folyamatainak kialakítását és működtetését illetően. Ennek megfelelően a társaság bizonyos, a belső kontrollok, valamint a megfelelőségi és irányítási modell javítását célzó helyesbítő intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek megvalósítása jelenleg is tart.
Ahogy azt a Magyar Telekom a korábbi közzétételekben jelezte, a vizsgálat miatt a társaság 2005. évi pénzügyi jelentéseinek véglegesítése késést szenvedett, és ennek következtében a társaság és bizonyos leányvállalatai elmulasztottak és a jövőben is elmulaszthatnak bizonyos, az amerikai, a magyar vagy más vonatkozó jogszabály és rendelkezés által az auditált éves jelentések elkészítésére és benyújtására, valamint az éves közgyűlés megtartására vonatkozóan előírt határidőket. A mai napig a társaságra 12 millió Ft bírságot róttak ki az említett késedelem miatt. A Magyar Telekom tájékoztatta a vizsgálatról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint az Egyesült Államok értékpapír- és tőzsdefelügyeletét és igazságügyi minisztériumát, és kapcsolatban áll a fenti hatóságokkal a vizsgálat állását illetően, valamint a fenti hatóságok kérdéseit megválaszolja.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- A Magyar Telekom refinanszírozza 34 milliárd forintnyi hitelét
- Magyar Telekom: további integráció
- Új vezető lesz a Crnogorski Telekom élén
- A Magyar Telekom elsőként épít ki új generációs IP-hálózatot Magyarországon
- Magyar Telekom: opciólehívások saját részvény állományból
- Magyar Telekom - 1,5 milliárd forint a KFKI korábbi tulajdonosainak
- A volt Matáv-vezér telekomos jövőképe
- Concorde: Vártnál jobb Magyar Telekom eredmény
- MTelekom: 14,3 százalékkal kisebb eredmény
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.