Akár nyártól felére csökkenhetnek a mobiltelefonálás barangolási díjai
Herczog Edit (MSZP) EP-képviselő "az európai eszme gyakorlati megvalósításának szép példájaként" jellemezte azt, hogy az EU-lakosság korlátok nélkül kommunikálhat. Hegyi Gyula (MSZP) pedig arra figyelmeztetett, meg kell akadályozni, hogy a nagy cégek a díjcsökkentést más területeken áremeléssel kompenzálják.
A meghallgatáson az Európai Bizottság, az Európai Parlament képviselői, a tagállami szabályozó hatóságok, európai fogyasztóvédelmi szervezetek és az iparág képviselői vettek részt. Viviane Reding távközlési és médiaügyekért felelős biztos asszony elmondta: az Európai Bizottság javaslatának megfelelően szükségesnek tartja a barangolási tarifák nagy- és kiskereskedelmi árának szabályozását és a rendelet mielőbbi életbe léptetését.
Pataki Dániel az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az uniós szereplők között egyelőre vita van abban, hogy legyen-e átmeneti időszak a nagy- és kiskereskedelmi szabályozás bevezetése között: Magyarország is azon a véleményen van, hogy a kiskereskedelmi szabályozást csak három-hat hónappal a nagykereskedelmi után vezessék be, ha az utóbbi nem eredményezi a várt árcsökkentést. Nincs egység emellett még abban sem, hogy maximált árat írjon-e elő az unió vagy átlagos nagykereskedelmi árat, amelyet egy mindenki által alkalmazható normaár egészítene ki (ez utóbbi változatot támogatja jelenleg a többségi és a magyar vélemény is).
Mindenki egyetért azonban abban, hogy legyen szabályozás, és a fogyasztóknak az az érdeke, hogy az mielőbb életbe léphessen - szögezte le a magyar illetékes.
Herczog Edit kiemelte: európai jogszabályok írják elő, hogy a fogyasztók az árakkal előzetesen tisztában legyenek, ez alól a barangolás kivétel volt. Ez is a rendelettervezet egyik célja. Fontosnak mondta, hogy a nyári szabadságolásokra érvénybe lépjen az új szabály, és lehetővé váljon, hogy a nagyszülő a nyaralás alatt is elérhető áron beszélgethessen az unokájával.
A képviselő asszony kiemelte azt is, hogy a határon átnyúló kis- és közepes vállalkozások számára, amelyek a szolgáltatókkal szemben gyengébb alkupozícióval rendelkeztek idáig, az árcsökkentés vállalkozásélénkítő hatással lehet.
Brüsszelben kiadott közleményében Hegyi Gyula elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mobilszolgáltatók ötszörös profitot kaszáljanak a roaminghívásokon.
- A fogyasztóvédelem nem elhanyagolható tényező a belső piac dolgainak megítélésében - hangoztatta Hegyi Gyula. Hozzátette: a fogyasztók érdekében meg kell akadályozni, hogy a nagy cégek a díjcsökkentést más területeken áremeléssel párosítsák.
Kapcsolódó cikkek
- A T-Mobile is idő előtt bevezeti az alacsonyabb roaming díjakat
- A Pannon határidő előtt bevezeti az EU új roaming-tarifáit
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
- Európai kérdőjelek a Google adatfelhasználási gyakorlata körül
- Az Európai Parlament jóváhagyta, hogy csökkenjenek a roamingdíjak nyártól az EU-ban
- Roaming: augusztustól már felére csökkentett tarifák
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.