Képek a levélszemétben - egyre súlyosodó kihívás
Az értékes sávszélesség lefoglalásán kívül azonban az is komoly terhet jelent a vállalatok informatikai szakemberei és munkatársai számára, hogy kiszűrjék és megsemmisítsék a kéretlen leveleket. Ugyanakkor maguk a szolgáltatók egyre hatékonyabb e-mail kiszolgálókat választanak és egyre nagyobb sávszélesség-kapacitást vásárolnak, hogy olyan e-maileket kézbesítsenek, amelyekre tulajdonképpen senki sem kíváncsi.
Ironikus, hogy a problémát valójában az átlagos számítógép-tulajdonosok jelentik, akik a legtöbb esetben nem is tudják, hogy a számítógépeiket olyan támadások indítására használják fel, amelyek a saját postafiókjukat célozzák meg. Ez a támadás az úgynevezett botnet rendszerek segítségével történik, amelyen belül a számítógépeket észrevétlenül megfertőzik, majd egy nagyobb számítógépflotta részeként aktiválják, hogy végrehajtsák a levélszemét küldőjének parancsát. A levélszemét döntő többségét a botnetek küldik fertőzött zombi-számítógépeiken keresztül.
A probléma nagyságát érzékelteti a következő néhány adat: egy tipikus Warezov-alapú botnet 160 millió kéretlen üzenet elküldésére képes csupán két óra leforgása alatt. A tavalyi évben a botnetek 30%-kal növelték a levélszemét mennyiségét. A vállalatok esetében pedig, amelyek gyakran a levélszemét-támadások célkeresztjében állnak, ez a szám az 50%-ot is elérte.
A kéretlen levelek kezdetben egyszerű szöveget tartalmaztak, amelyet egy GIF formátumú képre rögzítettek a hagyományos, szavak szerinti tartalomszűrők megkerülése érdekében. Azonban ma már a levélszemét nagy része úgynevezett képes levélszemét. Ezeket színfoltok, többszínű karakterek és képpontok szintjén alkalmazott véletlenszerűség jellemzi. Az ilyen levelek emellett különböző törvényes webhelyekről véletlenszerűen beemelt, értelmetlen szöveges üzeneteket is tartalmaznak, amelyeket egyes termékek, például a Viagra vagy más népszerű gyógyszerkészítmények hirdetései között helyeznek el.
Az új fenyegetés elleni háborúban még hatékonyabb levélszemétszűrőkre van szükség. Gyakorlatilag az összes ismert levélszemétszűrő rendszert továbbfejlesztették az új kihívásnak megfelelően. Mikko Hyppönen, az F-Secure Kutatási Igazgatója szerint azonban a technológiánál fontosabb az emberek viselkedése. „Soha nem szabadulunk meg a levélszeméttől, ha az emberek megvásárolják a bennük hirdetett termékeket. A kéretlen levelek küldése nyilvánvalóan működőképes módszer, különben nem volna ennyire elterjedt” – nyilatkozta.
Az F-Secure Messaging Security Gateway egyedi módon veszi fel a harcot a levélszeméttel, és számos, kifejezetten a képalapú kéretlen üzenetek észlelésére kifejlesztett technikát használ. Ezek a fejlett Proofpoint-alapú MLX-technikák tartalmazzák az összezavart képek esetében a részlegesen egyező találatok keresését (fuzzy matching), a dinamikus levélszemét-észlelést, az animált GIF-képet tartalmazó üzenetek észlelését, valamint a dinamikus botnetvédelmet is. A kifejezetten a képalapú levélszeméthez kifejlesztett technológiákkal, a korábbi levélszemét-észlelési technikák együttes használatával és a teljesen automatikus frissítésekkel az F-Secure Messaging Security Gateway képes átfogó megoldást nyújtani ügyfelei számára.
Kapcsolódó cikkek
- Világméretű zombitámadás
- 2006 legnagyobb internetes csalásai
- Az F-Secure új domainnel tenné biztonságossá a pénzügyi weblapokat
- Nulladik napi támadásra figyelmeztet az F-Secure
- Az új Ninja már nagyvállalati és banki környezetben is megállja a helyét
- A spammerek már nem az ösztönökre akarnak hatni
- Eldobható e-mail cím a spamek ellen
- Spam: erősen csökken a felnőtt tartalmak aránya
- OMA szabványhoz igazodik az F-Secure mobil-vírusvédelme
- A SurfControl minden spamszűrője Checkmark Prémium minősítést kapott
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.